SMS Leipzig

SMS Leipzig


We are searching data for your request:

Forums and discussions:
Manuals and reference books:
Data from registers:
Wait the end of the search in all databases.
Upon completion, a link will appear to access the found materials.

SMS Leipzig

SMS Leipzig was a Breman class light cruiser built for the German navy in 1905-6. At the outbreak of the First World War the Leipzig was stationed off the Pacific coast of Mexico. In October 1914 she joined the East Asian Squadron of Admiral von Spee at Easter Island.

Von Spee had decided to take his squadron into the south Atlantic. The commander of the British South American squadron, Admiral Cradock, decided to intercept von Spee in the Pacific, and led his force of three cruisers into the Pacific. At Coronel (1 November 1914), von Spee ambushed the British, sinking Cradock’s two biggest cruisers. Only HMS Glasgow escaped.

After his victory at Coronel, von Spee took his squadron into the Atlantic. Once there he made a serious error and attacked the British coaling station on the Falkland Islands. There he ran into the British squadron assembled to hunt him down. While his largest ships, the Scharnhorst and Gneisenau, attempted to hold off the British battlecruisers Invincible and Inflexible, the lighter cruisers attempted to escape. The Leipzig was chased down and sunk by HMS Cornwall and HMS Glasgow. While the Leipzig might have had a chance against the Glasgow, armed with two 6in and ten 4in guns, the Cornwall carried fourteen quick firing 6in guns. The two British cruisers seriously outgunned the German ship, whose armament had not been designed to fight other cruisers.

Displacement (loaded)

3,756t

Top Speed

23kts

Length

364ft 9in

Armaments

Ten 105mm (4.1in) guns
Ten machine guns
Two 450mm (17.7in) torpedo tubes

Crew complement

288

Launched

21 March 1905

Completed

20 April 1906

Sunk

8 December 1914

Books on the First World War |Subject Index: First World War


CV and whereabouts

On April 20, 1906, the Leipzig was put into service for the acceptance voyages under the later fleet chief, frigate captain Franz Hipper . In mid-June, the new cruiser was assigned as an escort ship for the emperor's summer voyage , which he carried out this year on the chartered HAPAG steamer Hamburg .

With the cruiser squadron in East Asia

From August 19, 1906, the ship was equipped for a mission in East Asia, where the Leipzig was to replace the great cruiser Hansa , which had already started the return voyage in July and arrived home in October. The Leipzig left Wilhelmshaven on September 8 and reached the station area of ​​the East Asian cruiser squadron on November 19 . Already on the way out, the cruiser traveled to some ports in the Dutch East Indies and reached its main area of ​​operation in Hong Kong on January 6, 1907 . From March 25th to March 10th, the Leipzig served as a watch ship in Tsingtau . The squadron's flagship was the armored cruiser Fürst Bismarck , who traveled to Indonesia , the light cruiser Niobe and four gunboats, three river gunboats and two torpedo boats. In June 1907, the new squadron chief, Rear Admiral Carl von Coerper, took a trip up the Yangtze on the Leipzig and partly on the gunboat Tiger to find out about German economic interests there. The S 90 torpedo boat was the third ship to take part in the voyage . In June it then ran through the northern station area for the first time in part in the squadron formation. In 1908 a similar voyage followed in spring, in August a tour of the ports on the Yellow Sea and in autumn a visit to Shanghai and another voyage on the Yangtze. On November 17th, Leipzig was the representative of the German Empire on a Japanese naval parade in front of Kobe .

The Leipzig had been in Hong Kong for repair work since January 1909 when she received the order to run to the German Samoa islands, as unrest had broken out there. In Manila she took the squadron commander on board on February 26th and reached Apia on March 19th . In the next few days the small cruiser Arcona , the gunboat Jaguar and the auxiliary ship Titania with 100 local police soldiers from Matupi also arrived. The admiral and the governor Wilhelm Solf managed to negotiate an agreement with the rebels . A chief and some of his followers were exiled to Saipan by the jaguar on April 19 . The Leipzig ran to Suva from May 14th to 17th . The squadron chief, who had been on board until then, started his journey home from there, while the cruiser returned to Apia, which Arcona and Titania had already left on May 6th. She waited there for the Condor to arrive, first to Pago Pago on May 22 , then to Apia again and finally to Tsingtau via Ponape and Manila, where she arrived on June 29. In 1909, a trip with the new flagship Scharnhorst followed in July and August through the northern station area and in September to the ports on the Yellow Sea. At Christmas she met the flagship in Hong Kong and then ran in January 1910 with this and partly the gunboat Luchs to the southern station area, where Bangkok , Sumatra, North Borneo and Manila were visited, before the two cruisers on March 22nd returned to Tsingtau. From April 18th to May 31st there was a joint tour of Japan. In July the Leipzig went up the Yangtze for a long time to Hankau , as riots had broken out there.

In early 1911, the Leipzig was to accompany the German Crown Prince Wilhelm on a trip to East Asia on the Gneisenau from Calcutta . When she arrived there on January 31, the trip had been canceled by the emperor due to plague in some of the ports to be visited. On February 17, both cruisers began their onward journey to East Asia and arrived in Tsingtau via Singapore, Hong Kong and Amoy on March 14. During the Morocco crisis , the squadron was in the Vladimir Bay north of Vladivostok and had only received a mutilated radio message from Berlin, which indicated an operation in the Indian Ocean. The Leipzig was sent by the Russians in the telegraph traffic to Vladivostok, despite the unclear situation and the obvious disabilities and was there from August 15 to 18 receive sufficient information from Berlin, which clarified the situation. The squadron ran south again, visiting ports on the Yellow Sea and arriving in Tsingtau on September 15.

After the outbreak of the Chinese Civil War in October 1911, the Leipzig was again ordered to Hankau on the Yangtze to support the gunboats Vaterland and Tiger stationed there . The situation for foreigners was very tense. International troops were deployed on land, the German portion of which was commanded by the Leipzig First Officer , Kapitänleutnant Rebensburg. During the operation, women and children were evacuated to Shanghai as a precaution. The German squadron chief, Rear Admiral Günther von Krosigk , arrived on the polecat . The torpedo boat S 90 was also used for support. Since a Japanese admiral was in charge of the measures on site, von Krosigk drove back to Shanghai on the Leipzig in November because of the falling water level , where they met with the Gneisenau . Until August 1912, Leipzig commuted several times between Tsingtau and the trouble spots on the Yangtze before normal visiting trips could be resumed. She was involved in the funeral services for the late Japanese Emperor Mutsuhito and in July and August 1913 witnessed heavy fighting between the imperial and republican troops in the Nanking area . In September and October, the cruiser, which has been in service in East Asia for six years, underwent major repairs in Tsingtau.

After a tour of the southern station area in early 1914, the Leipzig received the order in May 1914 to relieve the small cruiser Nürnberg on the west coast of Mexico, where German residents were to be protected during the revolution. It reached Mazatlán via Honolulu on July 7, 1914 and replaced Nürnberg .


Leipzig

Our editors will review what you’ve submitted and determine whether to revise the article.

Leipzig, city, western Saxony Land (state), east-central Germany. It lies just above the junction of the Pleisse, Parthe, and Weisse Elster rivers, about 115 miles (185 km) southwest of Berlin. Leipzig is situated in the fertile, low-lying Leipzig Basin, which has extensive deposits of lignite (brown coal). Although encircled by a belt of parks and gardens, the city is a major industrial centre and transport junction, and it lies at the core of the Halle-Leipzig metropolitan agglomeration. The countryside around the city consists of a plain that is intensively farmed.

Leipzig entered recorded history in ad 1015 as the fortified town of Urbs Libzi and was granted municipal status by 1170. Its favourable position in the middle of a plain intersected by the principal trade routes of central Europe stimulated the town’s commercial development. Its two annual markets, at Easter and at Michaelmas (September 29), were raised in 1497 to the rank of imperial fairs. Additional economic privileges enabled Leipzig to become the foremost German commercial centre by about 1700, a development that in turn promoted the growth of a network of roads converging on the town. Leipzig’s focal geographic situation had another, less fortunate consequence—several important battles were fought in or near the town. These included two at Breitenfeld (now a suburb) in 1631 and 1642, one at Lützen in 1632 during the Thirty Years’ War, and in particular the Battle of Leipzig (or Battle of the Nations) in October 1813 in the Napoleonic Wars.

The town’s enviable economic status stimulated a notable cultural life based particularly on the early development of the printing industry but also including the musical efflorescence associated with Johann Sebastian Bach. Trade continued to be the most important economic activity in the town, with books, furs, yarns, and textiles the primary commodities traded. In 1839 the first German railroad was opened between Leipzig and Dresden, and the accompanying growth of banks provided capital for the city’s growing textile and metallurgical industries.

One-fourth of Leipzig was destroyed in the last years of World War II. After the devastation of the war, the restoration and reconstruction of the city were carried out under the communist policies of East Germany. With renewed attention being paid to the Leipzig Fair and other exhibitions held in the city, Leipzig continued to play an important role among European cities. Peaceful but massive demonstrations by citizens of Leipzig in late 1989 played a significant role in bringing an end to the communist regime of East Germany.

The traditional book-publishing and fur industries of Leipzig are still well known. Modern industries include heavy engineering and the manufacture of machinery and motor-vehicle parts. Services are also economically important. The annual Leipzig Fair, held in the spring, is one of the most important forums for international trade between eastern and western Europe. Leipzig is the centre of many railway lines, and its main railway station is one of the most important passenger stations in central Europe and the world’s largest dead-end rail station. Leipzig is also the site of Bayerischer Bahnhof, Europe’s oldest operating train station. Leipzig is the focus of several major roads, and two airports serve the city.

Historic landmarks were restored after both World War II and German reunification. These include the Old Town Hall, the Old Commercial Exchange, the old residential and market squares, Auerbach’s Cellar, and the 13th-century Thomaskirche. The skyline of the modern city now includes the university tower and new hotels and commercial and residential buildings. Within the city, former woodlands along the riverbanks have been partly converted to parks and fulfill an important recreational function.

Leipzig is a major intellectual and cultural centre. The University of Leipzig dates from 1409. Leipzig has many museums, and its academies of dramatic art, musical history, graphic arts, and bookmaking are internationally known. Among the city’s libraries are the German National Library and the Comenius Library, which is Europe’s largest library specializing in education. The University Library, the Leipzig City Library, and the City Archives are also important. Musical traditions are carried on by the Thomaner Choir, the Gewandhaus Orchestra, and the Radio Symphony Orchestra. There is also a fine opera house (1963). Pop. (2003 est.) 497,531.


The SMS Nurnberg & SMS Leipzig in 1914

You folks seem to have a vast storehouse of knowledge about stuff like this..I live in Mexico for 9 months a year and there is a story about a German warship that took refuge in a sleepy Mexican anchorage called Conception Bay, now a bustling resort area on the east coast of the Baja peninsula in the Gulf of California (Sea of Cortez). The story has it that a German warship hid out there for a period of time 1913-1914(?) awaiting orders..

On my own, I have discovered that first the SMS Nurnberg and then the Leipzig, light cruisers, were stationed off the west coast of Mexico during this time period, so it would seem it is possible this story is true..

However, Conception Bay could have become a trap if the ship was discovered. Just 30 miles north up the coast was the French copper mining town of Santa Rosalia, a very important piece of property during this time period that generated a fair amount of shipping traffic..

Can any of you folks fill in the blanks here? Is there any record of any German warships ever hiding out in Conception Bay, Baja California?

Color-Copycat

Huh, I never knew that. Any idea why the German ships chose to anchor at a Mexican port in the first place? I know you said they were waiting for orders, but perhaps they were there to deal with protecting German investments and interests during the turmoil of the Mexican civil war that was brewing at the time?

Surely there are other ports along the Pacific Coast of South America that are farther from the prying eyes of the British and French. Central America would be off limits though due to the heavy US-British presence centered around British Honduras and Panama.

Matt Wiser

Fairwind

Yes indeed, Germany had "interests" in Mexico that needed to be protected during the Mexican Revolution..When investigating the history of the Nurnberg and Leipzig, you find they were posted to the west coast of Mexico before being sent to Easter Island to re-fuel (coal) and then around the horn into the South Atlantic to engage the British near the Falkland Islands where they both were sunk with few survivors..

But it's that pre-war interval when this Conception Bay layover may have happened..

Matt Wiser

Fairwind

Somewhere, I was hoping, there might be a picture of either the Nurnberg or Leipzig in Conception bay..But that is probably asking too much.

In 1913, the Baja was a road-less wilderness, isolated uninhabited desert with a few settlements along the coast. Santa Rosalia, where the French had a virtual colony centered on a large copper mine and smelter is 30 miles north of Conception Bay which is a fine, protected anchorage..The harbor at Santa Rosalia, then and now, is a small sheltered cove formed by man-made breakwaters and is otherwise open to the sea..

While reading a history of The Sea Of Cortez written for sailors, the author mentioned that Conception Bay once provided shelter for a German Battleship during the First World War..I have since misplaced or lost the book or gave it away. Anyway, I have decided to see if this fable has any legs or is it just one of those things authors add to provide a little color to a story..

David S Poepoe

Very interestingly there are a few stories, in newspapers, that in the 1910s a Japanese armoured cruiser ran aground in Baja California. It may have been Conception Bay, tho I've always thought it was Turtle Bay and I could complete wrong. There was fear in the West Coast papers that the Japanese were negotiating with the Mexicans about obtaining the rights to a naval base.

There are photos of Leipzig (or Nuremburg) replenishing in Honolulu Harbor.

Fairwind

Turtle Bay, on the Pacific coast of Baja, would have been a complete roadless wilderness 1910-1930, accessible only by sea or horse path.. Today it is used as a sheltered anchorage by yachts cruising between the U.S. and Mexico..

Conception Bay is on the Gulf of California side (east coast) of the Baja peninsula and is a favorite yacht anchorage and beach camping area served by a paved road..But it was also wilderness in 1900-1940..The old Spanish Mission town of Mulege guards the entrance to the bay today as it did in 1680 so trying to slip in there with a light cruiser undiscovered in shoal water would be quite a feat..

As a sidebar to all this, steamships during this period were just beginning to be equipped with radio transmitters and receivers. The working range of this equipment was still limited and could not be relied on for long-range communications (over 2000 miles).


Tartalomjegyzék

A Leipzig teljes hosszúsága 111,1 m, legnagyobb szélessége 13,3 m, legnagyobb merülése 5,61 m volt. Teljes felszereltség mellett 3,816 t volt a vízkiszorítása. A meghajtásáról két háromszoros expanziójú gőzgép gondoskodott, melyek névleges maximális teljesítményét 10 000 le-ben (7500 kW) adták meg, de képesek voltak elérni a 11 116 le-t (8176 kW) is. Legnagyobb sebessége 22,1 csomó volt. A tíz széntüzelésű Marine típusú kazánjának fűtéséhez 860 t szenet szállíthatott a raktáraiban. Ezzel a készlettel 12 csomós sebesség mellett a hatótávolsága 4690 tengeri mérföld (8690 km) volt. Fedélzetén 274-287 legénységi állományú tengerész és 14 tiszt teljesített szolgálatot.

A cirkáló fő fegyverzetét tíz darab 10,5 cm-es űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú képezte, melyek külön ágyútalpakra voltak szerelve. A hajó orrészén és tatján lévő első kettő és hátulsó kettő egymás mellett volt elhelyezve, míg a köztes három-három a hajó két oldalán külön állt. Az ágyúk maximális lőtávolsága 12,2 km volt, lőszerkészletük 1500 darab volt, 150 lövedék jutott minden ágyúra. A fegyverzetét két, a hajó oldalában elhelyezett víz alatti 45 cm-es torpedóvető cső egészítette ki, melyekhez öt torpedó tartozott. A cirkáló alkalmas volt 50 tengeri akna szállítására is.

A fontosabb részek felett a fedélzetét 80 mm vastag páncélzat borította. A parancsnoki torony oldala 100 mm-es páncélzattal rendelkezett, a lövegpajzsok pedig 50 mm-es vastagságúak voltak.

A hajót a megbízási szerződésben „N” konstrukciós megjelöléssel rendelték meg és 1904-ben fektették le a gerincét a brémai AG Weser hajógyárban. A hajótest vízrebocsátására 1905. március 21-én került sor. A keresztelését Dr. Tröndlin, Lipcse város főpolgármestere végezte el. Felszerelését követően 1906. április 20-án került a Nyílt-tengeri Flotta állományába és első parancsnoka Franz Hipper fregattkapitány lett. Június közepén az új cirkálót a császár nyári utazásához összeállított kötelékhez osztották be, amit az uralkodó ebben az évben a HAPAG-tól bérelt Hamburg nevű gőzös fedélzetén teljesített.

Az év szeptemberében a Leipziget új parancsnokkal a Kelet-ázsiai Hajórajhoz (Ostasiengeschwader) irányították át a Scharnhorst és Gneisenau páncélos cirkálókkal illetve az Emden és Nürnberg könnyűcirkálókkal együtt. A Leipziget a Hansa nagycirkáló (páncélos cirkáló) pótlására szánták, mely egység már július folyamán megkezdte haza vezető útját a tengerentúli küldetéséről és októberben érkezett haza. A Leipzig szeptember 8-án futott ki Wilhelmshavenből és november 19-én érkezett meg az új állomáshelyére. Útközben felkeresett több holland-indiai kikötőt és 1907. január 6-án Hongkongot elérve érkezett meg fő tevékenységi területére. Március 10. és 25. között Csingtaóban őrhajóként szolgált. A hajóraj zászlóshajója ekkor az Indonézia vizein hajózó Fürst Bismarck páncélos cirkáló volt. A rajhoz a tartozott még a Niobe könnyűcirkáló valamint négy ágyúnaszád, három folyami ágyúnaszád és két torpedónaszád (romboló).

1907 júniusában az új hajórajparancsnok, Carl von Coerper ellentengernagy a Leipzig illetve részben a Tiger ágyúnaszád fedélzetén felhajózott a Jangce folyón, hogy a német gazdasági érdekeltségek helyzetéről információkat szerezzen. Az úton harmadik hajóként részt vett még az S 90 jelű romboló is. A hónap folyamán részben a hajóraj kötelékében behajózta az állomáshely északi részét. 1908-ban hasonló útra került sor a tavasz folyamán, majd augusztusban a Sárga-tenger kikötőit kereste fel. Augusztusban Sanghajban tett látogatást és ismét felhajózott a Jangcén. November 17-én a Német Birodalom képviseletét látta el egy Kóbéban megtartott japán flottaparádén.

1909 januárjától a Leipzigen Hongkongban végeztek karbantartási munkálatokat, mikor a német védnökség alatt álló Szamoa szigeteihez rendelték az ott kitört lázadások miatt. Útközben február 26-án Manilában fedélzetére vette a hajórajparancsnokot és március 19-én ért Apiába. A következő napok során a helyszínre érkezett még az Arcona könnyűcirkáló, a Jaguar ágyúnaszád és a Titania gőzős (Hilfsschiff) 100, az új-pomerániai Matupiból érkezett bennszülött rendőrrel. A tengernagynak és Wilhelm Solf kormányzónak sikerült tárgyalásos úton megegyezésre jutniuk a felkelőkkel. Az egyik törzsfőnököt a támogatói egy részével április 19-ét követően Saipanra vitték száműzetésbe. A Leipzig május 14-17. között Suva szigetéhez hajózott. Itt a cirkálón utazó eddigi hajórajparancsnok innen utazott vissza Németországba, a Leipzig pedig visszatért Apiába, ahonnan május 6-án az Arcona és a Titania már elhajóztak. Itt várta be a Condor érkezését, hogy előbb május 22-én Pago Pago felé hajózzon el, majd visszatérjen Apiába és végül Ponape és Manila érintésével Csingtaóba érjen, ahova június 29-én érkezett meg. 1909 július-augusztusában az új zászlóshajóval, a Scharnhorsttal tett körutat az állomáshely északi részén és szeptember folyamán sárga-tengeri kikötőket keresett fel. Karácsonykor Hongkongban találkozott a zászlóshajóval, majd 1910 januárjában (részben a Luchs ágyúnaszád társaságában) az állomáshely déli területeit keresték fel, ahol Bangkokot, Szumátra szigetét, Észak-Borneót és Manilát látogatták meg. Az útról a két cirkáló március 22-én ért vissza Csingtaóba. Április 18-tól május 31-ig együtt utazták be Japánt. Júliusban a Leipzig hosszabb időt töltött el a Jangcén és Vuhanig hajózott fel, mivel ott nyugtalanság ütötte fel a fejét.

1911 elején a Leipzignek Vilmos koronahercegnek a Gneisenau fedélzetén teljesítendő kelet-ázsiai útját kellett volna kísérnie, amely Kalkuttából indult volna. Ide a cirkáló január 31-én érkezett meg, de a tervezett útvonal több kikötőjében fejét felütő pestisjárvány miatt a császár végül lemondta a trónörökös útját. Február 17-én a két cirkáló visszaindult Kelet-Ázsiába és Szingapúr, Hongkong és Amoy érintésével március 14-én érkeztek meg Csingtaóba. A második marokkói válság idején a Vlagyivosztoktól északra lévő Vlagyimir-öbölben tartózkodott a hajóraj és Berlinből csak egy töredékes rádióüzenet érte el őket, mely egy Indiai-óceánon végrehajtott küldetésre utalt. A Leipziget az ismeretlen helyzet és a távirati kapcsolat oroszok általi nyilvánvaló korlátozása ellenére Vlagyivosztokba küldték, ahol augusztus 15. és 18. között elegendő információt tudott szerezni Berlintől a helyzet tisztázására. A hajóraj ezután délnek haladva sárga-tengeri kikötőket keresett fel és szeptember 15-én érkezett meg Csingtaóba. A kínai polgárháború 1911 októberi kitörése után a Leipziget ismét a Jangce mentén lévő Hankauhoz rendelték, hogy az ott lévő Vaterland és Tiger ágyúnaszádokat támogassa. A helyzet a külföldiek számára nagyon feszült volt. Több országbeli csapatok szálltak partra, melyek német egységekből álló részét a Leipzig első tisztje, Rebensburg sorhajóhadnagy vezette. A bevetés során asszonyokat és gyermekeket evakuáltak Sanghajba. A német hajórajparancsnok, Günther von Krosigk ellentengernagy az Iltis fedélzetén érkezett meg és az S 90 rombolót is ide rendelték. Mivel egy japán tengernagy intézkedett a helyszínen és a folyó vízállása is csökkeni kezdett, von Krosigk novemberben a Leipziggel visszatért Sanghajba, ahol találkozott a Gneisenauval. 1912 augusztusáig a cirkáló többször megfordult Csingtao és a Jangce menti zavargások helyszínei között, mielőtt folytathatta a megszokott látogató körútjait. Részt vett az elhunyt Mucuhito japán császár gyászszertartásán. 1913 július-augusztusában szemtanúja volt a császári és köztársasági csapatok közti véres összecsapásoknak Nankingban. Szeptemberben és októberben Csingtaóban nagyjavítást végeztek a már hat éve Kelet-Ázsiában szolgálatot teljesítő cirkálón.

1914 elején az állomáshelyhez tartozó térség déli részének beutazása után 1914 májusában azt a parancsot kapta, hogy váltsa le a Mexikó nyugati partjainál lévő Nürnberget, ahol a helyi forradalom miatt kellett megvédelmezni a német állampolgárokat. Honolulun át 1914. július 7-én érkezett Mazatlánhoz, ahol felváltotta a másik könnyűcirkálót.

A háború kitörésekor Mexikó nyugati partja mentén cirkált. A mozgósítási terv értelmében háború esetén a Kelet-ázsiai Hajóraj többi egységéhez kellett csatlakoznia. 1914. augusztus 2-án elhagyta a mazatláni kikötőt és a fedélzetén lévő 40 menekültet átadta az amerikai California páncélos cirkálónak, majd Alsó-Kalifornia egy félreeső helyén lévő Magdolna-öbölbe hajózott, ahol értesült a brit hadüzenetről. Ezután eredménytelenül kutatott brit hajók után és készletei feltöltéséhez augusztus 17-én befutott San Franciscóba. A semlegességi előírások szigorú értelmezése miatt itt csak 500 t szenet kapott és ezért visszatért Mexikóba. Szeptember 10-én Guaymasban sikerült a készleteit kielégítő módon feltölteni. Ekkor 930 t szenet tudott vételezni. A Galápagos-szigetek előtt a német Amasis és Abessinia hajókkal találkozott, melyekről meg tudta oldani az üzemanyaggal való ellátását. Október 14-én a Húsvét-szigetnél találkozott a Maximilian von Spee altengernagy vezette Kelet-ázsiai Hajórajjal. Itt csatlakozott hozzájuk a DDG Kosmos hajótársaság három hajója, az Anubis, az Amasis és a Karnak.

Október 18-án a hajóraj Dél-Amerika partjai felé indult. Útközben megálltak a Juan Fernández-szigeteknél, majd október 26-án a szigetekhez tartozó Más a Fuera szigethez értek. Innen Valparaíso felé haladtak tovább. A chilei partok elérése előtt tudomást szereztek a Glasgow brit könnyűcirkáló Coronelben való kikötéséről. Spee tengernagy úgy döntött, hogy gyors megközelítéssel meglepi a brit cirkálót miközben az elhagyja a semleges kikötőt. A német tengernagy arról nem tudott, hogy az elfogására küldött Christopher Cradock ellentengernagy hajórajának többi része is a közelben tartózkodik.

Coroneli csata Szerkesztés

A coroneli csatában a Leipzig kulcsszerepet játszott, mivel Spee ezt a hajói közül leglassabb és legöregebb egységet használta fel csalétekként a brit hajók becserkészésére. Míg a többi hajójával szigorú rádiócsendet tartott és a chilei partok látómezején kívül tartózkodott, addig a Leipzig többször is leadott rádiójeleket, melyekkel a Dresden holléte után érdeklődött. Ezzel azt színlelték, mintha teljesen egyedül lenne. Közben Coronel előtt cirkálva a megállított egy chilei barkot és átvizsgálta azt, de mivel semleges zászló alatt hajózott és nem szállított tiltott árut, folytathatta útját.

Spee megtévesztő csele sikerrel járt, mivel Cradock hajórajával – bár maga tartott a teljes Ostasiengeschwader jelenlététől és erőit nem tartotta elégségesnek a vele való megmérkőzésre – az admiralitásától kézhez kapott utasításoknak megfelelően támadólag lépett fel és igyekezett elfogni a magányos német cirkálót. A felderítésre előreküldött Glasgow könnyűcirkáló október 31-én Coronelben kikötött és ez az információ eljutott Spee-hez is, aki a 24 órás tartózkodási idejének lejártával a kifutó cirkálót el akarta kapni. November 1-én a német hajóraj ehhez délnek hajózott. Az ellenséges hajók füstjét elsőként a Leipzigről észlelték, 16:17-kor kettőét és egy harmadikét 16:25-kor. A britek – időközben kiegészülve a hamarabb kifutó Glasgow-val – nagyjából ezzel egyidőben észlelték a németeket és megfordulva ők is déli irányra álltak, csatasorba rendezve a hajóikat. A németek is így tettek. A Leipzig a két páncélos cirkáló mögött a harmadik helyet foglalta el a sorban. Spee 18:07-kor kiadott utasítása szerint a hajóinak a brit csatavonalban velük megegyező egységet kellett célba venniük a küszöbön álló összecsapás során. Ennek alapján a Leipzignek a Glasgow jutott. 18:34-kor a német hajók tüzet nyitottak a brit ellenfeleikre.

A Scharnhorst és a Gneisenau hamar számos találatot értek el az ellenfeleiken, miközben az erős hullámzásban a kevésbé stabil Leipzig jóval szerényebb sikerrel lőtte a Glasgow-t. A brit könnyűcirkáló lövetéséhez hamarosan bekapcsolódó Dresdennel közösen öt találatot ért el, mielőtt Spee a sérült Good Hope elleni torpedótámadás megkísérlésére nem utasította. A célpontot azonban egy esőfüggöny rejtette el szem elől és mire sikerült volna elég közel kerülnie hozzá, a Good Hope már elsüllyedt. Mivel az elsüllyedéséről nem tudtak, a hajótöröttek kimentésére sem tettek kísérletet. Ez a viharos körülmények miatt a brit jelentés szerint nem is lett volna kivitelezhető. 20:00 körül a Leipzig összetalálkozott a Dresdennel és a sötétedésben először mindegyik ellenséges hajónak vélte a másikat, de hamar felismerték egymást. A Leipzig sértetlen maradt az összecsapás során és a legénységéből sem ért senkit sérülés. [2]

A coroneli csatát követően Spee tengernagy Valparaísóba hajózott, hogy Németországból érkezett üzeneteket vételezzen. Míg a Scharnhorst, a Gneisenau és a Nürnberg horgonyt vetettek a kikötőben, a Leipzig és a Dresden a szénszállítókat Más a Fuerához kísérték. A hajóraj többi része november 6-án csatlakozott itt hozzájuk. A cirkálók itt feltöltötték szénkészleteiket és kiegészítették ellátmányukat. November 10-én a Leipziget és a Dresdent Valparaísóba küldte Spee, hogy a csatában való elsüllyedésüket híresztelő antant propagandára rácáfoljanak. Ide november 13-án érkeztek meg. Öt nappal később 460 km-re nyugatra a Más a Tierra szigettől ismét csatlakozott a hajórajhoz, ahonnan a Penas-öböl felé haladtak tovább és ahova november 21-én érkeztek meg. Itt szenet vételeztek és felkészültek a Horn-fok körül vezető hosszú útra. A Coronelnél elszenvedett vereség sokkolóan hatott a britekre. A német tüzérség Coronelnél tapasztalt hatékonysága miatt úgy döntöttek, hogy a honi vizekről vonnak ki két csatacirkálót a dél-atlanti erők támogatására és segítségükkel fogják el és semmisítik meg a német hajórajt. Ezek az új típusú hajók sebességben, fegyverzetben és páncélvédettségben jelentősen felülmúlták a páncélos cirkálókat. Doveton Sturdee altengernagy vezetésével a két csatacirkáló, az Invincible és az Inflexible november 11-én indult el Nagy-Britanniából és december 7-én ért a Falkland-szigetekre. Útközben csatlakoztak hozzájuk a Carnarvon, Kent és Cornwall páncélos cirkálók valamint a Bristol és Glasgow könnyűcirkálók.

Falklandi csata Szerkesztés

November 26-án a Kelet-ázsiai Hajóraj elhagyta a Penas-öblöt és december 2-án érte el a Horn-fokot. A fok megkerülésekor a Leipzig zsákmányul ejtette a 2750 t szenet szállító kanadai Drummuir vitorláshajót. Az értékes rakományt átpakolták a Baden és Santa Isabel gőzhajókra a Picton szigetnél, amivel több napi késedelmet szenvedett az útjuk. December 6-án Spee konferenciát tartott hajóparancsnokaival, melyen ismertette elképzelését a beérkezett információk alapján védtelennek hitt Falkland-szigetek elleni támadásról. Haun fregattkapitány, a Leipzig parancsnoka hasonlóan a hajóparancsnokok többségéhez nem támogatta a tervet és ehelyett a szigetek kikerülését és a La Plata előtti kereskedelmi háború folytatását részesítette előnyben. Miután azonban másnap sem érkeztek arra utaló üzenetek, hogy a Falkland-szigeteken ellenséges hadihajók állomásoznának, Spee a támadás végrehajtása mellett döntött.

December 8-ika reggelén a Gneisenau és a Nürnberg Port Stanley felé közelített, míg a Leipzig a Scharnhorst és a Dresden társaságában távolról biztosította az akciójukat. A britek a magaslatokon felállított megfigyelőállásaikról hamar észlelték őket és hozzáláttak a kazánok felfűtésének. Spee először úgy vélte, hogy a nagy füst a szénraktáraktól származik, amit a britek – hasonlóan korábban a franciákhoz Papeete lövetése alkalmával – azért gyújthattak fel, hogy ne kerülhessen a kezükre. Amint azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nagy számú ellenséges hadihajó tartózkodik a kikötőben, az előzetes terveknek megfelelően megszakította az akciót és a Gneisenaut és a Nürnberget a keleti irányba meginduló zömhöz rendelte. A brit hadihajók rövid idő alatt kifutottak az üldözésükre és a csatacirkálók hamar kezdték őket megközelíteni. A németek számára ekkor derült ki, hogy az ellenség csatacirkálókkal is rendelkezik, melyek jelenlétének lehetőségét a hadművelet tervezésekor teljesen kizárták. A két brit kapitális hadihajó 12:55-re lőtávon belülre került a német hajók közül leglassabb Leipzighez és tüzet nyitottak rá. A brit hajók nyomasztó fölényű tűzerejük ellenére csak 50 perc után tudták elérni az első találatot a Leipzigen. Spee látva, hogy a harcot már nem kerülheti el, a könnyűcirkálóit elbocsátotta, a Scharnhorsttal és a Gneisenauval pedig felvállalta a harcot a csatacirkálókkal, remélve, hogy ezáltal segítheti azok elszakadását az ellenségtől. Sturdee ekkor – az előzetesen egyeztetetteknek megfelelően – a páncélos cirkálóit a német könnyűcirkálók után küldte.

A kikötőből később induló, de a brit hajók közül leggyorsabb Glasgow üldözőbe vette a Leipziget és hamar utolérve azt 14:40-kor tüzet nyitott rá. 20 percnyi lövetés után sikerült elérnie a Leipzigen az első találatot. A német cirkáló balra tért ki, hogy növelje a távolságot, majd jobbra kanyarodott, hogy teljes sortüzeket lőhessen a Glasgow-ra. Mindkét hajót több találat is érte a tűzpárbaj során. Az elszenvedett találatok miatt a Glasgow inkább bevárta a két páncélos cirkálót, a Kentet és a Cornwallt. Utóbbiak a Leipzighez közelebb érve erős tüzet zúdítottak rá, de a német cirkáló ezután is folytatta a harcot. A hamarosan a Nürnberg üldözésére kiváló Kentet nem találta el, de a Cornwallon nem kevesebb, mint 18 találatot ért el, és bár a brit hajó a találatoktól jelentős mértékben megdőlt balra, ezen kívül a 10,5 cm-es lövedékek nem sok kárt tudtak tenni a páncélzatában. Az ágyúk lőszerének felhasználása után a németek megpróbálkoztak torpedók bevetésével, de ezeket túl nagy távolságból lőtték ki, ezért nem érhettek célba. A harchoz szükséges eszközök kimerülése miatt elveszítette harcképességét és ezért Haun fregattkapitány parancsot adott a rommá lőtt hajójának elsüllyesztésére. A fedélzeten gyülekező és a kimentésükre várakozó német tengerészekre a közeledő brit hajók tüzet nyitottak és közülük sokakat lemészároltak. A britek egy túlélőkkel teli kuttert is elpusztítottak, végezve az összes benne lévő tengerésszel. John Luce, a Glasgow parancsnoka később a San Francisco Examiner napilap tudósítójával való beszélgetés során erre így emlékezett vissza:

„A Leipzig az összes lőszerét ellőtte, a sérülései nagyon súlyosak voltak. A kéményei és a főárbóca eldőltek. A lángoló hajó mozdulatlan volt. A Glasgow 100 yardra közelített hozzá. A parancsnok a túlélőket a fedélzetre hivatta. Középen állt, kedélyes hangulatban beszélt hozzájuk és cigarettát osztott szét közöttük. Szorosan egymás mellett álltak és a Glasgow közülük 50-60 főt lekaszált és a testrészeiket szerteszét szórta. A brit ágyúkezelők végül ellenszegültek a további gyilkolásnak.” [3]

A harc elülte után hosszabb csend következett be, mert a britek szem elől tévesztették a párásodó időben a német cirkálót. Óvatosan kutatva utána 20:45 körül pillantották meg ismét. Ekkor már csak 24 fő volt életben, köztük Haun fregattkapitány. Ők a hajó bal hátulsó részén gyűltek össze, hogy az utolsó pillanatban hagyhassák el. A britek két mentőcsónakot eresztettek le a kimentésükre és mikor az egyik már 100 méterre megközelítette őket, 21:00 körül Haun a hajó elhagyására adott parancsot. A túlélők elbeszélése szerint a kérésüket, hogy tartson velük, a következő szavakkal utasította vissza:

„Önök nagyon is tudják, hogy a császár tett meg ennek a hajónak a parancsnokává, így aztán nem hagyom el előbb, minthogy víz alá kerülne.”. [4]

Ezután elsétált a parancsnoki híd irányába. Pár perccel később, miközben a hajótörötteket a vízből mentették ki, a Leipzig lassan átfordult és Haun fregattkapitánnyal együtt 21:05-kor elmerült. A fagyos vízből mindössze 18 főt sikerült élve kimenteni.

A hajó a D 53° 55′ 30″, Ny 55° 55′ 0″ koordinátákon süllyedt el.

A csatát követően a Punta Arenas-i német konzul, Rodolfo Stubenrauch brit forrásokból szerzett értesülések alapján a Leipzig elsüllyedéséről a következőket jelentette:

„A Leipzigen a legénység a fedélzet elülső részén gyülekezett és vonakodott a hajó átadására való felszólításnak eleget tenni. Mikor a cirkáló már átfordult és egy pillanatig a gerincét felfelé mutatta, egy matróz a hajóhoz úszott, felmászott rá és egy német zászlót lengetve a hajóval együtt merült el.” [5]

Ez a leírás inspirálta a tengeri témák neves festőjének, Hans Bohrdt professzornak „Der letzte Mann” (Az utolsó ember) című alkotását. Raeder szerint a történet valójában a szintén ebben a csatában elsüllyedt Nürnberg hajótörötteinek egy csoportjára utal. E cirkáló elsüllyedésekor a hajó egy víz felett lévő kis részén többen egy német lobogót lengettek és ezt több brit szemtanú is megerősítette.

A háborút követően az új német flotta, a (Reichsmarine) első cirkálóit az első világháborúban elsüllyedt cirkálók után nevezték el. A Leipzig egy osztály névadója lett. Egyetlen testvérhajója, a Nürnberg a nevét a falklandi csatában elveszített másik német könnyűcirkáló után kapta.

1906. április – 1906. augusztus Franz Hipper fregattkapitány
1906. augusztus – 1907. augusztus Jaroslaw von Rothkirch und Panthen korvettkapitány
1907. augusztus 3. – 1908. november 23. Richard Engel korvettkapitány/fregattkapitány
1908. november – 1910. február Karl Heuser korvettkapitány/fregattkapitány
1910. február – 1911. május Hermann Schröder fregattkapitány/sorhajókapitány
1911. május – 1913. március Friedrich Behncke fregattkapitány/sorhajókapitány
1913. március – 1914. december 8. Johannes Haun fregattkapitány

Az alábbi rész Walther Köhler sorhajóhadnagy, a Leipzig könnyűcirkáló navigációs tisztjének a német hivatalos történetírás által (Krieg zur See, Kreuzergeschwader 296-306. o.) leközölt, a falklandi csatát érintő visszaemlékezését tartalmazza. A szerkesztő Erich Raeder beszámolóval kapcsolatban tett észrevételeit más egyéb megjegyzésekkel a lábjegyzet tartalmazza.

„A Leipzig parancsnoka, Haun fregattkapitány, akinek az a szándéka, hogy amennyiben lehetséges a szárazföld felé haladva és az éj leple alatt az ellenség látómezejéből kikerülve később Amerika déli csücskénél a sok csatornák és öblök egyikében eltűnjön, a Dresden felé a következő zászlójelzést adja le: „Ön a legidősebb, tanácsolom, tartsunk a szárazföld felé”, mire a Dresden egy vonással [ponttal] jobbra tér ki. Úgy tűnik, az ellenség felismerte ezt a szándékot, mivel a Glasgow azonnal kivált a saját egységeinek vonalából, a csatacirkálók mögött elkanyarodva olyan irányra áll, melynek révén a Leipzig jobb oldalára, azaz a kiscirkálók és a szárazföld közé vezeti. A Cornwall és a Kent a farvizében követi.

A vezető mérnök, Hahn tengerész-főmérnök kérésére, aki a gépek erős elhasználtsága miatt a a legmagasabb fordulatot nem tudja tartani az idő előtti károk kockázata nélkül, a Leipzig 21 csomóra mérsékli a sebességét, és így a Rio de Janeiróban napokig dokkban veszteglő Glasgow viszonylag hamar beéri. 2 óra 40 perckor [6] képes az elülső 15 cm-es ágyújával tüzet nyitni a Leipzigre. Az ellenséges torkolattűz felvillanására a Leipzig is válaszolt a 10,5 cm-es gyorstüzelő ágyúival. 110 hm távolságból azonban a 10,5 cm-esek becsapódásának megfigyelése olyannyira nehézkes, hogy Jöhnke tengerészfőhadnagy, az elülső árbóc tüzérségi megfigyelőtisztje azt jelenti, hogy alig tudja kivenni a becsapódásokat. A sebesség mérséklése miatt a Leipzig egyre inkább lemaradt a két másik kiscirkálótól, miközben a távolság a három ellenséges cirkáló felé ugyanilyen ütemben csökkent. A hajó parancsnoka még most is megpróbálkozik fokozatos jobbra fordulással azt a tervét végrehajtani, hogy elérje a szárazföldet.

Az ellenség helyezkedése ekkor a következő volt: Glasgow 160°, [7] mintegy 110 hm távolságra, Cornwall 170°, mögötte a Kent. A Glasgow a távolságot csökkentve lassan belövi magát. A 15 cm-es lövedékeinek becsapódása jól megkülönböztethető a 10,2 cm-esekéitől a mérete alapján és a vízoszlopainak erős sárga színezése révén.

3 óra körül [8] – 20 perccel a tűzmegnyitás után – szenvedi el a Leipzig az első találatot. Egy 15 cm-es lövedék találja el a felépítményt a harmadik kémény előtt repeszdarabok vágják át a hátra vezető kommunikációs vezetékeket (a kormánykerék és a rádiószoba felé vezetőket), a lövedék nagyobbik része a felső fedélzetet átütve a felső szénraktárba vágódik, mely éppen használatban van. Ezáltal a mesterséges huzat pár percre mérséklődött a III. és IV. fűtőtérben, mivel a légnyomás a raktáron [bunkeren] és a felső fedélzeten keletkezett lyukon át kiszökött. Gyapjú takarókkal és egy vízzel teli nehéz edénnyel sikerül az ütött lyukat megfelelően tömíteni. A tűzvezetés munkáját rendkívüli módon megnehezíti, hogy csak a jobb oldali hátulsó három és a baloldali leghátulsó ágyú képes tüzelni, annál is inkább, mivel a nagy távolság miatt a sortüzek lassan követhetik egymást és a lövedékek leérkezésének megfigyelése nagyon nehéz.

A távolság időközben 96 hm-re csökkent és a parancsnok, hogy a Glasgow számára a célpontra való tartást megnehezítse, fél vonásnyival [9] balra fordíttatja a hajót. Ezáltal a távolság ismét növekedni kezdett, [10] a tűzharc megszakadt és 3 órától 3 óra 10 percig [11] tűzszünet állt be, amit az összecsapás okozta zavarok elhárítására lett felhasználva. A Glasgow azonban ismét hamar közel kerül és az összecsapás [12] újra kezdődik, azonban a tüzértiszt, Giseke tengerészfőhadnagy kérésére egy csekélyebb jobb oldali fordulót követően, hogy mind az öt löveg bevetésével teljes sortüzet lőhessünk a Glasgow-ra, mely 135°-ra helyezkedett. A csökkenő távolsággal a lövedékek leérkezése is jobban megfigyelhetővé válik de az ellenség is elér különböző találatokat, melyek emberveszteséggel járnak. Egy lövedék eltalálja a jobboldali 1. löveget egy repeszdarab a kezelői közül két emberrel végez, egy másik a szélvédett oldal megfigyelőjének a bal karját szakítja le. Egy repeszdarab a bejáraton vagy az egyik kémlelőnyíláson át bejutott a parancsnoki toronyba és könnyebben megsebesítette az őrtisztet, Schiwig tengerészfőhadnagyot. A bal oldal linóleumburkolata és a kötélhágcsók, melyeken a készenléti lőszer van elhelyezve lángra kapnak de a tüzet hamar eloltják. Az ütközet ezen szakaszában a Dresden egy éles kanyarodással jobbra fordul, látszólag azzal a szándékkal, hogy a Glasgow-t elvonja. A távolság lassan 86 hm-ig csökken és a Leipziget több találat éri. Egy lövedék a jobb oldali hátsó-felső szénraktárban robban a légnyomás a bunkerek lyukainak fedelei közül számosat kiszakít és a levegőbe repít. Egy másik találat az előárbóc antennáit szakítja le közepes magasságban és teszi tönkre ezáltal a nagy és közepes antennahálózat egészét csak a jelvételezésre alkalmas kis hálózat marad használható. Mivel minden emberre szükség van a lőszerszállításhoz és a szén rendezéséhez [trimmeléséhez], egy embert leszámítva az összes rádióst a tüzértiszt rendelkezésére állítják. Röviddel 4 óra előtt egy gránát hatol be a ruhatárba és lobbantja azt lángra. Valószínűleg a lövedék ütötte lyukon át innen terjed át a tűz az elülső részlegre és erős füst- és lángképződés mellett hamar szétterjed, aminek következtében a tűzfészek megközelítése és a lángok eloltása nem lehetséges. A hajó hátsó része egészen az elsüllyedéséig ég, részben hatalmas lángokkal de a felette álló lövegek nem válnak használhatatlanná, mivel az izzás a bal oldal felé húzódik. Az ellenséget, a Glasgow-t a Leipzig sortüzei jól fedik, több találat is megfigyelhető. De alig érik el ezt a sikert, a brit cirkáló már balra kanyarodik és visszavonul a páncélos cirkálók irányába. [13] A Glasgow tisztjeinek későbbi állításai alátámasztják, hogy az adott időpontban több találat is érte a hajójukat, melyek közül az egyik a tüzérségi megfigyelőállás távolságmérőjének az egyik karját szakította le és egy embernek a hajó elülső részén kioltotta az életét. Egy másik egy kéményt rongált meg. A kitérés mögötti szándék nyilvánvalóan az, hogy hasonló találatok ne mérsékeljék a sebességét.

A Glasgow ezen manővere révén egy rövid szünet állt be a harcban, ami alatt a sebesülteket ellátták és összegyűjtötték. Az első tiszt, Kretschmar korvettkapitány ismételten megpróbálkozott a hátsó részen lévő tűzfészek felszámolásával, de kénytelen azt jelenteni, hogy füstvédő sisak felvétele ellenére sem lehet előrejutni és a lángok eloltása nem lehetséges. Erőfeszítései a tűz megfékezésére korlátozódnak azzal a céllal, hogy azt lassan hagyják magától kialudni.

A parancsnoknak a vezető mérnökkel folytatott megbeszélése során kiderült, hogy az egyes kazánok egymás utáni kitisztítása nem elegendő a legnagyobb sebesség fenntartásához. Emiatt a sebességet 20 tengeri mérföldre mérséklik, hogy így lehetőséget adjanak az összes kazán egyidejű kitisztításának. A szabadőrség lőszerszállításra beosztott fűtőit trimmeléshez rendelik át, őket első sorban a jelző- és rádiószemélyzet rendelkezésre álló tagjaival helyettesítik.

A Leipzig sebességének csökkenése és a páncélos cirkálók zavartalan közeledése miatt ezek viszonylag hamar megérkeznek és amint a Cornwall 110 hm-re közelít a parancsnok a jobb oldali három hátulsó és a baloldali leghátsó löveggel ismét megnyittatja a tüzet, amire azonnal válaszolnak. Eddigre az időjárás már megváltozott a látótávolság lecsökkent, jobbról átlósan érkeznek a hullámok és elszórtan zivatarok vonulnak el a víz felett erős szél kíséretében. A jobb tűzhatás elérésének érdekében a Leipzig egy vonással jobbra kanyarodott, így az itteni oldal minden lövege beavatkozhatott a harcba és ez a tüzértiszt számára az erősebb sortüzek révén jobb megfigyelési lehetőséget eredményezett. Azonban az ellenség ütege is jól lő és innentől kezdve a közepes tüzérség folyamatosan célba talál, ami a hajóban és élőerőben jelentős kárt okoz. 4 óra 20 perckor [14] a Kent is lőtávolságon belülre ér és baloldalról hátulról 20 percen át erős tűz alá veszi a Leipziget, amire az Enno Kraus tengerészfőhadnagy irányítása alatti baloldali három hátulsó löveg válaszol. A Kent több találatot ér el, melyek közül az egyik a jobboldali középső fedélzetet éri. Átüti a felső szénraktárt, valószínűleg az alatta lévő járatot (Wallgangsbunker) is és a IV. fűtőtér vízzel való elárasztását okozza, amit 5 és 6 óra között el kell hagyni. Egy másik megfigyelt találat a felépítményt éri a hajóorr mögött bal oldalon, egy másik felülről érkezve hatolt be az orrész első részén a fedélzet alá és a hajóorr alatt a repeszvédelem céljából a csörlő köré elhelyezett ütközőket és köteleket lángra gyújtotta.

4 óra 40 perckor [15] a Kent hirtelen élesen balra elkanyarodik és a Nürnberg felé tartva rövid idő múlva beszünteti a tüzelést a Leipzigre, mire ez is beszünteti a harcot a bal oldali lövegeivel..

Bár a bal oldalon már nincs is ellenség, ezzel egyidőben a farvízben haladó Glasgow a 15 cm-es orrlövegével annál inkább fejt ki hatásos tevékenységet. Azonban sohasem pontosan követ, hanem kígyóvonalban, egy olyan manőverrel, amilyennel nyilvánvalóan a többi angol hajó is halad, mivel, mint az később az angol tisztek közléseiből kiderült, az általunk vízbe dobott lebegő aknákat igyekeztek kerülgetni. Ez a feltételezés, amennyiben nem egy rosszindulatú kitaláció volt, a lőszer vízbe szórt üres tárolóedényeinek észlelésén alapult. Amint a Glasgow a bal oldalon a lövegek lőtávolságán belülre érkezik, a bal oldali 5., 4, és 3. ágyúkkal tűz alá veszik. Az ütközet ezen szakaszában jelentős veszteség áll be élőerőben, amit azonban a bámulatos nyugalommal és körültekintéssel ténykedő legénység folyamatosan pótol.

A lövegeknél fellépő üzemzavarokat előírás szerint hárítják el és a kormányműterem és a parancsnoki központ közötti összeköttetés megszakadása nem idéz elő semmiféle fennakadást a hajó irányításában. Ezt követően egészen a hajó elvesztéséig a telegráfok segítségével irányítják a hajót. A IV. fűtőtér elvesztését követően a sebesség 18 csomóra esik vissza, amihez a kéményeket ért károk, nevezetesen az elsőket, is hozzájárulnak. A legnagyobb veszélyt jelenleg a borzasztó tüzek jelentik, melyek a folyamatosan elszenvedett találatok következtében a hátsó felépítmény és az orrész alatt keletkeznek, mivel a leküzdésük az emberhiány miatt illetve ezen felül maguknak a tűzoltótömlőknek a lángra kapása és vízvezetékek eltörése miatt lehetetlen.

A súlyos emberveszteségek ezen időszakában esett el Knorr tengerészhadnagy, aki a sáncon lévő jobboldali 5. löveg három kezelőjével együtt esett el, és ekkor szerzett súlyos sérülést az adjutáns, a Heidlernek nevezett von Hopffgarten tengerészhadnagy. Knorr tengerészhadnagy helyét az ütközet végéig Keilhack tengerészhadnagy veszi át a hátulsó csoport vezetésében, mivel a rádiókészülék már nem használható. Bettermann számvivő tiszt a kötszerek és morfium kiosztásával és a sérültek vigasztalásával tesz nagy szolgálatot. A tüzérségi megfigyelőtisztnek, Jöhnke tengerészfőhadnagynak el kell hagynia a helyét, mivel a csúcszászlót tartó rudat ellövik és egy az árbóc alsó részénél becsapódó lövedék megszakítja az összeköttetést a parancsnoki állással. A zászlót egy jobb oldali árbóchátratartó kötélen rögzítik ismét.

A parancsnok azon kifejezésre juttatott szándéka, hogy a hajó az ellenség irányába forduljon torpedótámadás végrehajtása végett, nem teljesül, mivel az ellenség a nagyobb sebessége révén a támadáshoz szükséges közeledést mindig meg tudná hiúsítani és mivel a hajó belsejében tomboló súlyos tüzek a messze kicsapó lángjaikkal és erőteljes füstképzésükkel lehetetlenné tennék a széllel szembeni haladást. Emellett az időjárási körülmények változásai és az ebből fakadóan korábban beálló sötétség még nem foszlatja teljesen szerte a megmenekülés reményét. A jobb oldalról közeledő esőfüggönybe való elrejtőzésre tett próbálkozást sem lehet végrehajtani és így nem marad más hátra a parancsnok számára, minthogy folytassa a lőszer elfogytáig vagy a hajó elsüllyedéséig tartó tűzharcot.

Ilyen állapotban volt a hajó, mikor 6 órakor a következő jelentés érkezett: [16] „A muníció hátul hamarosan elfogy, elől még van 200 lőszer.” A lövedékbecsapódások rendkívül nagy mennyisége a parancsok szóban való közvetítését lehetetlenné teszi és a tüzértiszt a maradék lőszert hátra viteti, ahonnan Kraus tengerészfőhadnagy a jobboldali három hátulsó löveggel ellöveti. A Cornwallon – angol információk szerint – még érnek el találatokat és az összecsapás ilyen módon még 7 óráig eltart. Mivel az utolsó 200 lövedéket még nem élesítették, parancsba adják, hogy az elölről érkező lőszereket előbb lássák el gyújtókkal. A rádiószoba szélvédett oldalán főként a rádiós- és jelzőszemélyzet tagjai szakszerűen és gyorsan elvégzik ezt a feladatot Weyand tűzszerész és a tűzszerészaltisztek útmutatásával. A lőszerszállítást nagyobb részt még életben lévő tisztek oldják meg. Jöhnke és Riediger tengerészfőhadnagyok, Jensen, Poepperling és Warner tengerészhadnagyok itt a végsőkig kimagaslóan teljesítenek. Időnként Jöhnke tengerészfőhadnagy és Keilhack tengerészhadnagy kezeli a jobb oldali 5. löveget pótolandó a kieső embereket. A két mérnök, Hahn és Baade tengerészfőmérnökök valószínűleg ekkortájt vesztik életüket, miközben a fellépő zavarok elhárításán dolgoznak, ugyanígy Riediger tartalékos tengerészfőhadnagy, [17] miközben egy tüzet próbált eloltani. 7 órakor a tüzértisztnek, miután körbejárta a még megközelíthető lövegeket és miután [megbizonyosodott arról, hogy] az összes lövedék el lett lőve, jelentenie kellett a parancsnoknak, hogy az összes tüzérségi eszköz kimerült. A hátulsó felépítményt és az alatta lévő termeket a tűz miatt nem lehet már megközelíteni és a kormányterem személyzetének, akinek a rendes kijáratát a II. részlegbe való vízbetörés, a vészkijáratát viszont a tűz zárta el, nincs lehetősége a megmenekülésre. Az összes ottani legénység a hajóval együtt süllyedt el.

A tüzértisztnek a lőszer felhasználásáról tett jelentésére reagálva a parancsnok, Haun fregattkapitány a következőt mondta a torpedótisztnek, Schiwig tengerészfőhadnagynak: „Hát rajta, most Ön következik.” És habár a távolság a torpedók bevetéséhez még túlságosan nagy, a jobb oldali torpedóvető csövet felkészítik a kilövésre az ellenséghez való közelebb jutás kilátástalannak tűnik annak nagy sebessége miatt, miután a saját sebesség 15 csomóra esett vissza. A torpedószemélyzet a torpedóteremben kifogástalanul dolgozik, ott eddig még nem léptek fel zavarok és így 7 óra 10 perc és 7 óra 15 perc között gyors töltéssel három lövést adnak le a jobb oldali torpedóvető csőből. Ehhez, amennyire a hajó elülső részéből érkező füst megengedi, valamelyest jobbra ráfordul a hajó [a célpontra] és mintegy 10°-kos bal oldali kormányállással ismét elfordul. Ez [a manőver] minden egyes lövésnél megismétlődik. Minden szem a torpedók pályáját figyeli, de sajnos nem lehet találatot elkönyvelni, mivel az ellenség, mint ahogy azt az ő oldalukról megerősítették, a torpedóink ismert hatótávolságán kívül tartotta magát. Így az utolsó fegyverünk is hatástalanná vált és körülbelül 10 perccel 7 óra után, mikor a Leipzig az utolsó lövést is leadta, az ellenség is beszüntette a tüzelést.

Mivel az elmenekülésre nincs esély és a tengerész személyzet körében egészen rendkívüli veszteségek léptek fel, a parancsnok 7 óra 20 perc körül minden helyiségre vonatkozóan a következő parancsot adja ki: „Hajót elsüllyeszteni.” Az ehhez szükséges intézkedéseket, az összes elérhető szelepek és a cirkulációs szivattyúk kiömlőnyílásainak megnyitásával és a válaszfalak tönkretétele után a jobb oldali torpedóvető csövek megnyitásával, végrehajtják. Röviddel ezután a „minden ember fel” sípjelet adják le. A legénység tagjai – a fedélzeten lévők körében fellépő súlyos veszteségek miatt a lövegkezelők és lőszerraktárak néhány túlélője mellett főként a műszaki személyzethez tartozók – a fedélzet egyetlen még valamelyest egyenes részén, a hajóorr hátsó felén gyülekeznek. A hajó felső része mindenütt másutt egy romhalmazra hasonlít, melyet halottak, haldoklók és sebesültek borítanak. De a legénység tartása kiváló: némelyik haldokló megkérdezi, lobog-e még a zászló, és a megnyugtató válaszra, hogy a hajó a lobogóval fog elsüllyedni, megkönnyebbülnek. A legborzasztóbb csonkolásos sebesülések ellenére sem hallani panaszos szót, legfeljebb morfiumot vagy kötés felhelyezését kérik.

A teljes hátsó rész egyetlen hatalmas lánggal ég, úgy, hogy a főárbóc részeiben fehéren izzik, megtörik és a vízbe borul, mikor a hajó lassan bal oldalára dől, mivel az oldalsó támasztókötelek már rég szét vannak lőve. A hajó és a legénység sárgára színeződött a lyddit-gránátok füstjétől. A sértetlenek meggyőződnek arról, hogy ki van még életben, fogadják a sebesültek családtagjaiknak átadandó üdvözleteit és amennyiben ez lehetséges, segítik őket bójákhoz, mentőmellényekhez és más úszó tárgyakhoz jutni. Von Hopffgarten tengerészhadnagy, aki a sérülése ellenére a jobb oldali 1. lövegnél segédkezett, az izgalomtól és a vérveszteségtől teljesen kimerült tátongó lábsebével, megtépázott egyenruhájában a hídra megy és ott marad a hajó elsüllyedéséig. Ebben a pillanatban a parancsnok néhány szót intéz a legénységhez és háromszoros hurrát kiáltat Őfelségére a Császárra, a gépház telegráfjánál szolgálatot adó Pollmann főmatróz a Flaggenlied éneklésébe kezd, amiben a személyzet csatlakozik hozzá, és mindenki, akinek még ehhez ereje van, együtt énekel. Ezután függőágyakat és más úszóképes tárgyakat készítenek elő, hogy a hajót ezekkel hagyják el. Miközben ez történik, az ellenség a Glasgow vezetésével jobb oldalon nagy távolságban feltűnik, majd nyolc vonással balra kanyarodik, mígnem pont a Leipzig elé kerül. Majd egy újabb nyolc vonásos balra kanyarodással egyenesen a Leipzig felé közelít és egy morze-jelet látszik leadni, amit azonban nem lehet leolvasni. A későbbi angol jelentések szerint ez így hangzott: „Do you surrender?” A fedélzeten azonban azt hiszik, az ellenség azért közeledik, hogy felvegye a túlélőket, azonban az ellenség hamar rácáfol erre a képzetre. 20-30 hm távolságra ugyanis mindkét hajó erősen balra kanyarodik és ahogy nagyjából négy vonásnyira helyezkednek a jobb oldalon, ismét tüzet nyitnak a védtelen hajóra.

A hatás ennek megfelelő, mivel a lövedékek pusztító hatással csapódnak be a sűrűn egymás mellett álló emberek közé és döbbenetes mészárlást végeznek. Az elülső lövegeknél, melyeknek a védőpajzsa mögött sokan fedezékbe akarnak vonulni, egy a parancsnoki tornyot ért lövedék visszavágódó darabjai rakásnyi emberrel végeznek, köztük Poepperling tartalékos tengerészhadnaggyal. A hajó minden részét találatok érik, de a pusztítás a bal oldali kutternél a legsúlyosabb. Ezt belengették és viszonylag sokan ügyködtek azon, hogy a vízre tegyék miután sebesülteket helyeztek el rajta. A legénység ezen tagjai között olyan nagy a vérfürdő, hogy fel kellett adni minden további próbálkozást a csónak vízre tételére. Ez a tehetetlenség és az angol hajók viszonylag nagy közelsége miatt a tisztek és a legénység egy része már most elérkezettnek érzi az időt a hajó elhagyásához és az ellenség irányába való úszáshoz. Az első tiszt a következő felkiáltással ugrik fejest a vízbe: „Inkább elfutok, mintsem ennek a bandának a kezébe kerüljek.” Mindkét orvos, Dr. Schaafhausen tengerész-törzsorvos és Dr. Hagen tartalékos tengerész-orvosasszisztens, Kraus tengerészfőhadanagy, Klinksieck tengerészhadnagy és Vettermann tengerész-számvivőtiszt elhagyják a hajót de a víz alacsony hőmérséklete, mintegy 3 °C, mindenkit rövid idő alatt megdermeszt és a fedélzetről egy csapat megdermedt, az ellenség felé sodródó test válik láthatóvá. Közülük nem mentenek ki senkit. [18]

Közben emelkedik a vízszint, a hajó kezd erősebben dülöngélni és gyorsan sodródni, beáll a sötétség, és az egyre sűrűbbé váló pára miatt az ellenség szem elől kerül. A túlélők (mintegy 24 fő) a parancsnokkal a hajóorr hátsó részein állnak, hogy megvárják a hajó elsüllyedését és az utolsó pillanatban hagyják el azt. 9 óra körül, mikor már besötétedett, hátul a jobb oldalon hirtelen felvillan egy fényszóró. A Glasgow az, és a másodkormányos [2. Steuermann] kiolvassa a szavakat: „Boats … possible.” [19] Nagyjából ezzel egyidőben egy csónak tűnik fel 200 méterre a hajótól, mely a Leipzig irányába tart. Amint 100 méteres távolságba ér, a kabátját és a csizmáját közben már levető parancsnok a következőt rendeli el: „Most akkor ugorjon mindenki!” A nyomatékos kérést, hogy ő is hagyja el a fedélzetet, mivel a hajó bármelyik pillanatban átfordulhat és elsüllyedhet és az ellenségnek nem juthat már a kezére, a következő szavakkal hárítja el: „Önök nagyon jól tudják, hogy a császár tett meg ennek a hajónak a parancsnokává, így hát nem hagyom el előbb a fedélzetet, minthogy víz alá kerül.” A parancsnok elbúcsúzik a túlélőktől és egy szivart szívva a parancsnoki állás felé távozik. Röviddel később a többiek leugranak a fedélzetről és ezzel csaknem egyidőben a Leipzig bal oldalára dől, elől gyorsan süllyed, így a jobb oldali hajócsavar magasan a víz fölé emelkedik ki, majd a bal elejével előre a kioltódó tüzek hangos sziszegésével 9 óra 23 perckor [20] gyorsan elmerül, felvont lobogóval és a parancsnokkal, Haun fregattkapitánnyal együtt.”


Leipzig History Facts and Timeline

Leipzig is believed to have Slavic origins in history. One of the earliest settlements here was originally known as Lipsk. It grew up at the meeting point of the River Elster and the River Parthe.

The first written documentation of a settlement on the site dates to 1015, when 'Urbs Libzi' appeared in the 'Chronicles' written by a bishop named Thietmar von Merseberg.

From Medieval Times to the Reformation

In the second half of the 12th century, probably sometime around the 1160s, the settlement was granted a charter and the right to hold a market by Margrave Otto the Rich. Leipzig subsequently developed into a thriving commercial centre, largely because of its strategic location at the crossroads of main trading routes.


The city's rise as a cultural centre began in earnest in the 15th century. In 1409, the University of Leipzig was founded. Then, around 1481, a printer from Delitzsch called Marcus Brandis printed the first book here. A nascent printing industry grew up and, some 16 years later, Emperor Maximilian I granted the city the right to hold an imperial trade fair, establishing a long-held tradition in the city.

The German Reformation came to Leipzig in 1519, when Pleissenburg Castle became the venue for a meeting between Martin Luther and Johann Eck, a theologian and defender of Catholicism. Twenty years later, the city accepted the new Lutheran religion. That same year, Luther preached at the city's St. Thomas' Church.

History in the 17th and 18th Centuries

In the 17th and 18th centuries, Leipzig became a leading cultural centre in Europe. This was the age of Gottfried Wilhelm Leibniz, a well-known philosopher and mathematician who was born in the city in 1646. Leipzig also attracted many writers, including Johann Wolfgang von Goethe, who studied in the city in 1765.

The city's musical reputation was well established at this time. Johann Sebastian Bach was born and worked here as a choirmaster. The composer Schumann worked in Leipzig, while Richard Wagner was born here in the city in 1813. Felix Mendelssohn was instrumental in establishing the Gewandhaus concerts. He went on to set up the Leipzig Conservatory in 1842.

In October 1813, the Battle of Leipzig saw the Austrian, Russian and Prussian forces inflict a decisive defeat on the French Emperor Napoleon's army. The battle witnessed heavy losses on both sides.

Modern History

From the early 19th century, Leipzig rose to become the very centre of the book and music publishing industry in Germany. In 1826, the Brockhaus publishing company began industrial-scale book production in the city. A few years later, Anton Philipp Reclam was to found both a lending library and publishing house here.

The dawn of the 20th century brought considerable change to the city. From 1902, work began on the Leipzig Central Station and an airport was opened soon after. Such developments were to come to an abrupt halt with the outbreak of World War Two. In December 1943, the city suffered the most severe air raids of the war. In April 1945, US forces captured the city, and a few months later, they handed control to the Soviet Union.

Post-war Leipzig came under Communist control. There were demonstrations against the East German government in 1953. However, it wasn't until October 1989 that the city again witnessed anti-Communist feeling on such a revolutionary scale. Leipzig was one of the cities that witnessed large demonstrations against the East German government at that time. They were to play an instrumental role in the eventual fall of the Communist system and the subsequent reunification of Germany.


Franz von Hipper - Battle of Jutland:

At the end of the month, Scheer sortied with bulk of the High Seas Fleet in the hope of luring out and destroying part of the British Grand Fleet. Aware of Scheer's intentions via radio intercepts, Admiral Sir John Jellicoe sailed south from Scapa Flow with the Grand Fleet while Beatty's battlecruisers, augmented by four battleships, steamed in advance. On May 31, Hipper and Beatty's forces met in the opening phases of the Battle of Jutland. Turning southeast to lure British battlecruiser towards the guns of the High Seas Fleet, Hipper engaged in a running battle. In the fighting, his command sank the battlecruisers HMS Indefatigable and HMS Queen Mary. Spotting the danger posed by Scheer's approaching battleships, Beatty reversed course. In the fighting, the British inflicted severe damage on Hipper's ships but failed to score any kills. As the battle continued, the German battlecruisers sank HMS Invincible.

As the main fleets engaged, critical damage to his flagship, SMS Lützow, forced Hipper to transfer his flag to the battlecruiser Moltke. Attempting to maintain his force's station for the remainder of the battle, Hipper saw his badly damaged battlecruisers compelled to limp back to Germany after Scheer was able to evade the enemy during the night. For his performance at Jutland he was awarded the Pour le Mérite on June 5. With his squadron crippled, Hipper received command of large detachment of the High Seas Fleet following the battle. Over the next two years, the High Seas Fleet remained largely inactive as it lacked the numbers to challenge the British. When Scheer ascended to become Chief of the Naval Staff on August 12, 1918, Hipper took command of the fleet.


SMS Leipzig - History

German South-West Africa was a colony of the German Empire between 1884 and 1915. This was when it was taken over by Union of South Africa as part of the British Empire and administered as South-West Africa, and then finally becoming Namibia in 1990.

Early History of the Region

On November 16, 1882, Adolf Luderitz, a German merchant from Bremen requested protection for a station that he planned to build in South-West Africa. After he was granted protection, one of his employees, Heinrich Vogelsang, bought a piece of land from a native chief. In the piece of land, he established a city at Angra Pequena and named it Luderitz.

On April 24, 1884, he got protection from Imperial Germany to stop British encroachment. Early 1884, SMS Nautilus, the Kaiserliche Marine ship, visited to review the situation. A good report from the government resulted in a visit from SMS Elisabeth and SMS Leipzig. On August 7, 1884, the German flag was raised in South-West Africa. In October of the same year, Gustav Nachtigal arrived on the SMS Mowe as the new commissioner for West Africa.

Forming the DKGSWA

In 1885, the German Colonial Society for Southwest Africa (DKGSWA) was founded with the great support of German bankers, industrialists, and politicians. The DKGSWA was given monopoly rights to fully exploit mineral deposits. This society purchased assets of Luderitz’s failing enterprises. In 1908, diamonds were discovered. The diamonds together with gold, platinum, copper and other minerals became a great investment.

Luderitz’s Death and Aftermath

Luderitz died in 1886 and the company bought all his lands and mining rights. Over the next several years, the relationship between Germans and the indigenous people continued to get worse. Many treaties, agreements, and vendettas increased the tension in the area.

In 1888, the very first group of Schutztruppen arrived (they were secretly sent) to protect Otjimbingwe. The Schutzruppe detachment was composed of two officers, five non-commissioned officers, and 20 black soldiers.

By the end of 1888, the German commissioner was forced to flee to Walvis Bay after failed negotiations with the locals. In the late 1880s, the South-West Africa Company was almost bankrupt and was forced to ask for help from Bhismarck. By 1890, the colony was declared Crown Colony and more troops were sent to the area. German South-West Africa was actually the only German colony where the Germans settled in large numbers.

Rebellion against German Rule

Between 1893 and 1894, Hottentot Uprising’ of the Nama led by Hendrik Witbooi occurred. The following years saw many other local uprisings against the Germans. Remote farms were attacked and around 150 German settlers were killed. However, an additional 14,000 troops sent from Germany crushed the rebellion in Battle of Waterberg.

Earlier, the German Lieutenant Von Trotha issued an ultimatum to Herero people. The ultimatum denied them the right of being German subjects and actually ordered the Herero people to leave the country or be killed.

In 1904, Nama entered the struggles against the colonial rule. This uprising was finally stopped between 1907 and 1908. This resulted in between 25,000 and 100,000 Herero, 10,000 Nama, and 1,749 Germans deaths. After the conflict ended, the remaining natives who were released from detention were subject to a policy of deportation, deposition, forced labor, racial segregation and discrimination.

World War I

During the First World War, South African troops opened hostilities with an assault on the Ramansdrift police station on September 13th, 1914. The German settlers were transported to some prison camps near Pretoria. Due to the rising superiority of South African troops, German Schutzruppe together with groups of Afrikaner volunteers, offered opposition only as a delaying tactic.

After the war, the territory was under British control and later made a South African League of Nations mandate. In the year 1990, this former colony became independent as Namibia.


History

7th-9th First Slavic settlement near the confluence of the rivers Elster and Parthe.

1015 First mention of ''urbs Libzi'' in the Chronicle's of Bishop Thietmar von Merseburg.

around 1165 Margrave Otto the Rich grants Leipzig its city charter and market rights.

1212 Foundation of Augustinian Canons St Thomas.

1409 Foundation of the University of Leipzig.

1481 Marcus Brandis, a wandering printer from Delitzsch, prints the first book in Leipzig.

1497 Emperor Maximilan I grants the town imperial trade fair rights. In 1507 he confirms the rights and grants the ''Stapelrecht'', handling rights forcing passing traders to offer their goods for sale in the town.

1519 Disputation between Martin Luther and Dr. Johann Eck at Pleissenburg Castle.

1539 The reformation movement reaches Leipzig Luther preaches at St Thomas's Church.

1555 - 56 The Old Weigh House and the Town Hall (now the Old Town Hall) are built in the market square by Hieronymus Lotter.

1632 Battle of Lützen: King Gustavus II Adolphus of Sweden is killed in battle.

1650 The world's first daily newspaper is published in Leipzig.

1678 - 87 The stock exchange is built in Naschmarkt square.

1693 Opening of the first opera house on the Brühl promenade.

1723 - 50 Johann Sebastian Bach works as the towns musical director and choirmaster of St Thomas's Church in Leipzig.

1743 Birth of the ''Great Concerts'', the forerunners of today's Gewandhaus concerts, and of the Gewandhaus Orchestra, the oldest German civilian concert Orchestra.

1765 - 68 Johann Wolfgang Goethe studies at the University of Leipzig.

1813 Richard Wagner is born in Leipzig.
The Battle of the Nations is fought near Leipzig.

1825 The ''German Booksellers and Publishers Association of Leipzig'' is founded.

1826 The publishing company Brockhaus begins industrial scale book production.

1828 Anton Philipp Reclam founds a lending library and later a publishing house.

1835 - 47 Felix Mendelssohn Bartholdy works in Leipzig as the conductor of the Gewandhaus Orchestra.

1839 The first long-distance railway line is opened between Leipzig and Dresden.

1842 Construction of the Bavarian Railway Station.

1843 Felix Mendelssohn Bartholdy und Robert Schumann grnden in Leipzig das Konservatorium der Musik.

1846 Foundation of the Saxon Academy of Sciences in Leipzig.

1858 Opening of the Museum of Fine Arts at Augustusplatz.

1868 Opening of the New Theatre at Augustusplatz.

1878 Ernst Pinkert opens the Leipzig Zoological Gardens.

1891 - 97 Reconstruction of the university building at Augustusplatz.

1894 The German Central Library for the Blind is founded in Leipzig.

after 1894 The Leipzig Fair is turned from a product fair into a samples fair.

1895 Inauguration of the Supreme Court of the German Reich.

1899 - 1905 The Pleissenburg Castle is demolished and the New Town Hall is built in its place.

1902 - 15 Construction of the Central Station.

1911 Opening of Leipzig Airport.

1912 Opening of the German National Library.

1913 Inauguration of the Monument of the Battle of the Nations and St Alexeis Russian Memorial Church.

1924 The Leipzig Station of MDR Central German Broadcasting goes on air for the first time.

1933 Nazi rulers stage the Reichstag Arson Trial at the Supreme Court.

1938 ''The Night of the Broken Glass'' marks the beginning of the end for more than 13,000 Jewish residents in the city.

1943 On 4th December 1943 Leipzig suffers its most severe air raids.

1945 US troops arrive in the city on 18th April on 2nd July the Americans hand over control to the Soviet army.

1946 The University of Leipzig reopens. First trade fair after the war.

1953 Strikes and demonstrations against the communist East German government take place on 17th June.

1960 Opening of the New Opera House on the site of the New Theatre which was destroyed during the Second World War.

1968 Demolition of the University Church in the central Karl Marx Platz square, now Augustusplatz.

1975 Completion of the new buildings of Karl Marx University (todays University of Leipzig) on the site of the former University Church.

1981 Inauguration of the new Leipzig Concert Hall Gewandhaus.

1989 Prayers for Peace are held at St Nicolas Church. The Monday Demonstrations which started out along Leipzig's inner Ring Road after the prayers brought about the peaceful reunification of Germany.

1993 Celebrations for the 300th anniversary of the Leipzig Opera House, the 250th anniversary of the Gewandhaus Orchestra, and 150th anniversary of the Music Conservatory.

1996 Opening of the Leipzig New Fair exhibition centre.

1997 Reopening of the Central Station with the Hauptbahnhof Promenaden a modern shopping and service centre.

1999 To commemorate the occasion of the 10th anniversary of Peaceful Revolution, the Forum of Contemporary History opens in Leipzig on the 9th October.

2000 Opening of a new runway facilitating intercontinental flights at Leipzig/Halle Airport. Opening of the media city Leipzig.

2002 Opening of the new Porsche plant in Leipzig.

2005 Leipzig is elected as the German bid city for hosting the Olympic and Paralympic Games 2012.


The long & bizarre history behind why Red Bull chose Leipzig as the hub for their football club

When Red Bull tried to set foot into German football for the first time, they initially tried to use the same method they had success with elsewhere: Take over an existing, possibly struggling team and transform them to their expectations, like they had done with Austria Salzburg or the New York MetroStars. Even back then, their first choice was FC Sachsen Leipzig, although there were several other clubs on their radar. After fans protested and negotiations with 1860 Munich, FC St. Pauli and Fortuna Düsseldorf were equally unsuccessful, they turned back to their initial pick Leipzig and started their own club. So – why exactly Leipzig?

To understand this, we have to look at Leipzig’s football clubs and the city itself. Leipzig is the eighth-largest city in Germany, and (excluding Berlin) the largest one in the former GDR. Their population is bigger than Liverpool, Lyon, Genoa or Malaga. All those cities have established clubs, sometimes even multiple within the top division. At the time of RBL’s conception, the top club of the city of Leipzig meanwhile was just relegated to the fifth division. The only city with a similar size and situation was Essen, with Rot-Weiss sitting in the fourth division. Still, right in the center of the picturesque Rhein-Ruhr area, Essen was surrounded by successful clubs who could fill any desires for top-class football. Leipzig wasn’t. The closest city of similar size is Dresden, but their top club Dynamo also only played in the third division. The same was true for other clubs nearby like Jena, Erfurt or Aue. Cottbus, already quite a bit away from Leipzig just got relegated to the 2. Bundesliga, and while the drive to Berlin to watch a Hertha match only takes around two hours thanks to those lovely post-reunification East German Autobahn, it’s still quite a bit away for European standards. Other cities like Nuremberg or Wolfsburg weren’t closer either.

Given these circumstances, it’s no surprise that Red Bull saw Leipzig as their prime location to start a new, fresh club in Germany. Although this begs the question: Why not Dresden? Both cities have almost equal population numbers, sit in a similar geographic location not too far away from each other and have virtually no access to professional top-class football. Sure, Leipzig was a bit closer to other major cities, but gaining followers from outside the city and its surrounding areas wasn’t really the plan to begin with, at least for now.
A major reason for Red Bull’s decision to pursue Leipzig from the beginning and not even really think about Dresden was the lack of competition. Even though Dynamo Dresden spent their time in lower leagues, the city and its fans still stood fairly unified behind the club. Establishing a competitor and convincing fans to join their new product would be hard. In Leipzig however, there was no other club with a unified fan base. All that was left of the long-gone glory days were two clubs, shadows of their former selves, who hated each other. This leads to the final why: Why was there such a power vacuum for Red Bull to push into? To understand this, we have to take a very long look back, all the way back to the end of WWII, and work through the history of post-war football within the city. Below is a simple and easy to understand diagram to help you tag along.

Pre-1949 – Under Soviet occupation, all pre-war clubs were outlawed. To replace them, new sport groups were formed all around the country. In the early years, those were often short-lived and frequently merged, split up and disbanded, sometimes even within weeks. Up until 1949, there was no nationwide football league, either. Combined with the fact that those clubs often had very similar names, usually SG CityDistrict, everything earlier becomes increasingly hard to research. For the history of Leipzig football, we’ll focus on two of these SG’s:

SG Leipzig-Leutzsch played at the Georg-Schwarz-Sportpark in the district of Leutzsch, former home of pre-war TuRa Leipzig. TuRa was founded in 1932 as a workers team for a slot machine factory.

SG Leipzig-Probstheida meanwhile was based in Leipzig-Probstheida (who’da thunk it) at the Bruno-Plache-Stadion. They could trace back their roots to VfB Leipzig, the first German champions and the most successful club in the pre-WWI era.
Even back then, tradition was already an important part of fan culture. When TuRa and VfB faced each other in 1935, a newspaper wrote: “The game wasn’t on for long until you could sense the frantic, provoked emotions in both rivals stands, which was better described as hostility rather than competitive spirit”. As you can see, even back then no one liked the corporate shills.

1949/50 – The foundation of the first nationwide league brought more major changes with it. SG Leipzig-Leutzsch finished third in the Saxonian championship the year prior and therefore qualified for the new nationwide Oberliga. Before the season started however, SG Leipzig-Leutzsch merged with more than a dozen other clubs to form ZSG Industrie Leipzig. This is where the left branch of the diagram starts. Not even two weeks after its foundation, on the 1st April, 1949, ZSG Industrie already split up again into three distinct divisions. ZSG Industrie Leutzsch was renamed again shortly after to BSG Stahl Nordwest Leipzig and today exists as SV Leipzig-Nordwest in 10th tier. ZSG Industrie Hafen split up again in 1951, creating the new teams BSG Fortschritt West and BSG Motor Lindenau. Those two clubs merged back together after reunification and now operate as SpVgg 1899 Leipzig in the 9th division. The spot in the top division meanwhile stayed with ZSG Industrie Leipzig, where they finished in 8th.

Over in Probstheida, SG Leipzig-Probstheida was meanwhile renamed to BSG Erich Zeigner Leipzig, after some communist, as it was en vouge at the time. They missed qualification for the initial season of the Oberliga and thus played another year in the Saxonian league for the 1949/50-season, before qualifying for the newly founded second division, the DDR-Liga. This is the beginning of the right branch on the diagram.

1950/51 – Only a year later, the East German sports landscape was heavily reformed, as if all the changes prior hadn’t been confusing enough. To conform to socialist ideology, clubs were urged to turn into so called Betriebssportgemeinschaften (workers sport groups), BSGs for short. Every club was to be linked to a specific factory or organization, where players were employed as workers and excused for training or matches. Clubs who didn’t comply were seen as bourgeois and faced various kinds of repercussions, so by the mid-50s, virtually all clubs in the GDR were those worker clubs. The club name of those BSGs was determined by the branch of industry they were associated with. Police clubs were named Dynamo, workers clubs in the construction industry were called Aufbau, and so on. This is the reason why there are still loads of Dynamo or Dinamo clubs around, as they all were former police teams. Dresden, Zagreb, Kiev, Bucharest, Moscow, Houston (I’m not absolutely sure about them), and so on. ZSG Industrie Leipzig meanwhile was assigned to the local chemical plants and thus renamed to BSG Chemie Leipzig, which translates to BSG Chemistry Leipzig (They weren’t always too creative). BSG Erich Zeigner was meanwhile turned into BSG Einheit Ost Leipzig, associated to insurances and administrative institutions.
In the 1950/51-season, Chemie won their first championship. After finishing equal on points with BSG Turbine Erfurt, Leipzig won the final play-off match 2:0 in front of 60,000 spectators in Chemnitz. Einheit Ost meanwhile finished third in the southern division of the DDR-Liga.

1954 – While Einheit Ost finally got promoted to the top-tier Oberliga in 1953, Chemie came close to more silverware when they finished third in 1952 and second in 1954, before the East German sports landscape was again subjected to major changes. Unlike before, where bigger clubs of the same associated industry were spread all across the country, the new model provided for only a few major clubs per branch of trade, with all others only focusing on amateur sports. Leipzig got two of those so called Sportclubs, SCs for short. Einheit Ost got transformed into SC Rotation Leipzig, one of two SCs for the national print and publishing industry. The players of Chemie meanwhile were presented with two options: Either stay within the city and join SC Lokomotive Leipzig, the new club for the national railway services or move to nearby Halle, where the SC for the chemical industry was located. Almost all players chose the first option, and while the remnants of Chemie Leipzig were downgraded to an amateur team in the fifth division, Lok took over their spot in the Oberliga and moved to the Stadion des Friedens in Leipzig-Gohlis.

The following years were marked by fights about the top spot in the city. While Lok initially struggled to reproduce Chemie’s results, fan interest was enormous. Derbys were moved to the much bigger Zentralstadion, where in 1956, 100,000 people saw the 2:1 victory of Lok over Rotation. To this day, this is a record for most spectators at a national league match in Germany. In 1957, Lok also won the East German cup, the FDGB-Pokal for the first time, and reached the final a year later. Rotation wasn’t as successful, usually finishing in the lower half of the table and never reaching the quarter-finals in the cup.

1963 – As decision makers in GDR liked restructuring things almost as much as building walls, the colour red and naming things after dead communists, more restructuring followed in the mid-60s. Officials now decided that one SC per district should be enough, regardless of the branch of industry currently associated with them. Therefore, in 1963, Rotation and Lok joined forces and merged into SC Leipzig. While the top players of both teams were signed by the new club, there was still a whole team worth of players and, more importantly, another spot in the league up for grabs. The solution was to resurrect BSG Chemie Leipzig and transfer all the leftover players, staff and the remaining Oberliga-spot to them. The amateur team, which had kept the name alive for the past years, was meanwhile integrated into the club as the new third team.

While SC Leipzig was seen as a prime contender for the championship, Chemie on the other hand was everyone’s first choice as a relegation candidate. After all, they were basically made up of inferior players from a partially successful team and one that had been mediocre at best. Nevertheless, in one of the biggest upsets in the history of GDR football, Chemie and the so called “rest of Leipzig” immediately won the league, three points ahead of SC Leipzig, who finished third. This was the last time a BSG won the title against the better funded SC-clubs. This was also the start of many animosities between the two clubs and their successors.

1966 – Not even three and a half years after conception, SC Leipzig was history again. (Did I mention that people liked to change stuff every few years?) The football sections of the SCs were separated from the main clubs and now formed independent football clubs. In Leipzig, this club was again assigned to the national railway services, and thus got the new name 1. FC Lokomotive Leipzig. Unlike SC Lokomotive of the 50s, this club was however based at the Bruno-Plache-Stadion in Probstheida, former home of SC Rotation. The club also made its first international headlines, beating Benfica with star player Eusebio in the third round of the 1966–67 Inter-Cities Fairs Cup. While they were one of the top teams in the country for most of the 60s, Lok failed to win any titles before a surprise relegation in 1969. Meanwhile, Chemie won the FDGB-Cup in 1966, but started to struggle in the league. At this point, I’d like to take a moment to remember the Inter-Cities Fairs Cup. Conceptualized as a tournament to promote trade fairs, only the cities with the biggest and most important ones competed in the early years. Over time, this definition slowly changed to “If you have a large parking lot in your town to hold a flea market, you’re in”, leading to clubs like ÍA Akranes and US Rumelange competing for the win (and subsequently losing by double digits in the first round).

70s – After Lok bounced back to the Oberliga immediately, they initially failed to gain traction, with their best results of the decade being fourth places in 1973, 1976 and 1978. Their cup campaign was more successful, however. After reaching the final in 1970 and 1973, they finally won the trophy in 1976 after a decisive 3:0 victory over FC Vorwärts Frankfurt/Oder. They also had an admirable run in the 1974 UEFA Cup, reaching the semi finals before being eliminated by Tottenham.

Spurs’ Martin Chivers scores against Lok Leipzig in the second leg at White Hart Lane

Chemie on the other hand couldn’t keep up with the better funded competition and thus became a yo-yo club, being relegated to the DDR-Liga thrice within just ten years.

80s – While Chemie continued their life yo-yoing between the leagues and spending more and more time in the second division, Lok now attacked in the Oberliga as well. GDR football in the 80s was dominated by Dynamo Berlin, a team with links to the Stasi, the national secret police. Said subtle links included the honorary president of the Club, a guy called Erich Mielke, being also the president of the Stasi. Dynamo Berlin was also often accused of receiving preferred treatment from referees and officials alike. They were pretty much the Bayern Munich of 80s East German football, with the important difference that the board of Dynamo supported the GDR being an unjust regime that killed people, while the board of Bayern supports Qatar being an unjust regime that kills people.

On matchday 18 of the 1985/86 season, the club from the capital played in Probstheida. While Berlin led the table, Leipzig, sitting in fourth place, needed a win to keep up any realistic chances of winning the league. Lok scored early and held on to the lead until the fourth minute of stoppage time, when referee Bernd Stumpf awarded a penalty to Berlin after a seemingly harmless foul. The decision was questionable and even TV images couldn’t resolve the situation. This lead to a massive outcry never seen before in East German football, with players and even party officials from Leipzig accusing Dynamo of match-fixing. To ease the pressure, Stumpf was banned for life from refereeing, and the fact that Lok finished the season only two points behind Dynamo fanned the flames even more. Only years later, in 2000, new footage of the incident was found, proving Stumpf’s decision to be indeed correct. In 1988, they again came second, this time only losing out because of goal difference.

Just as in the 70s, their various cup engagements were more successful. They won the FDGB-Pokal three more times in 1981, 1986 and 1987, and also proved their worth on the international stage. In the 1981/82 Cup Winner’s Cup, they reached the quarter finals after being beaten by Barcelona, who would go on and win the tournament. They also beat Girondins Bordeaux and Werder Bremen in the 1983/84 UEFA Cup. This was back in the days when a victory against Bremen still was considered an accomplishment. Their biggest run however followed in the 1986/87 Cup Winner’s Cup. After victories over Glentoran Belfast, Rapid Vienna and FC Sion, they again faced Bordeaux in the semi final. After a 0:1 victory in France, 73,000 fans came to watch the second leg at the Zentralstadion. That’s the official number anyway, other sources estimate up to 120,000 spectators that day. Bordeaux scored early, but Leipzig withstood the pressure for the rest of the match. In the end, Lok won 6:5 on penalties, with goalkeeper René Müller scoring the decisive last goal. They lost the subsequent final 1:0 against Ajax, but received praise from opponents and press alike.

1989/90 – 9th November, 1989, would forever be ingrained in German and world history, as on this day, VfB Stuttgart won 3:0 against Bayern in the RO16 in the DFB-Pokal. Also on the same day, some kind of wall fell in Berlin, which apparently made it to local news or something.
German reunification brought even more major changes to East German football, which had been unusually stable for the last 25 years. Clubs all over the country couldn’t compete with western wages, and thus lost key players left, right and center. Lok was no exception, with players like Olaf Marschall or Uwe Zötsche leaving for western clubs after the season. Moreover, those teams now had to operate in a completely unfamiliar capitalist system. To combat those problems, Lok proposed an idea to their rivals Chemie: Under the traditional name VfB, a new and competitive team, representing the whole city was to be formed by merging both clubs together. Chemie, however, had other plans than to unite with their hated neighbor and ditch their heritage as a workers club for a new identity.
BSG Chemie Leipzig finished the 1989/90 season in second place of the DDR-Liga behind BSG Chemie Böhlen, thus missing out on promotion back to the top flight. It was already clear that the 1990/91-season would be the last of independent East German football, and while clubs from the Oberliga had good chances of at least qualifying for the 2. Bundesliga the season after, they would’ve had to win the DDR-Liga to even participate in the qualification tournament for the all-German second division. Meanwhile, Böhlen had just changed their name from BSG Chemie to SV Chemie to signify their changed identity and rid themselves of the now unpopular East German baggage. They also were in financial troubles, so Leipzig made them an offer: A merger of SV Chemie Böhlen and BSG Chemie Leipzig, who had also just changed their name to FC Grün-Weiß Leipzig after the season. They also got themselves logo with a frog that’s also a football, which isn’t really important to the story, but just look at it. It’s a football frog.

Back to the story. Böhlen accepted the offer for a merger, which in reality was more of a takeover to get Chemie, sorry, FC Grün-Weiß Leipzig their Oberliga-license. Sadly, this also meant that the frog was gone already after just two months, with the new club now called FC Sachsen Leipzig.

1990/91 – The final season of GDR football was all about qualification for the new unified German leagues. Like many things, stuff that was abundant in the west was very scarce and contested in the east, so only two spots for the Bundesliga were available. Those were claimed by Hansa Rostock and Dynamo Dresden. Meanwhile, Lok only finished seventh, while Sachsen barely clinched the final 12th spot that guaranteed participation in the qualification tournament for the 2. Bundesliga. While Lok cruised through their group and won one of the last two spots in the second division, Sachsen finished dead last and was seeded in the new third division, the Oberliga Nordost.

1991/92 – For their first season in unified Germany, 1. FC Lokomotive Leipzig also tried to reform their identity, because you know, they hadn’t done so since the 60s. They took up the idea from 1990 and named themselves VfB Leipzig, after the first German champions that had played in Probstheida. This was somewhat ironic, since their home ground wasn’t deemed suitable for playing, so the club had to leave Probstheida for the Zentralstadion during the season. After injuries to key players like Damian Halata and Ronald Kreer, VfB Leipzig only barely avoided relegation. They also signed expensive players like former French national Didier Six, which put further strain on their already tight budget. Sachsen meanwhile finished fifth in the Oberliga Nordost, a full 19 points behind winners Zwickau (and remember, this was back in the days where a win only got you two points).

1992/93 – While the 1991/92 season of the 2. Bundesliga was played in a northern and southern division, this following year was planned as a single goliath-league with 24 teams. Still, VfB Leipzig almost didn’t participate after being short on 1 Mio. D-Mark in order to get their license. After a successful appeal, they surprised many by becoming one of the league’s best teams, even after setbacks like losing top scorer Bernd Hobsch to Werder Bremen in the winter break. More controversial was the announcement by coach Jürgen Sundermann to leave the club at the end of the season and join Waldhof Mannheim. Still, Leipzig kept up with the other clubs in the top group. While the Freiburger SC won the championship by a clear margin, a three-way battle developed behind them for the remaining two promotion spots between Leipzig, MSV Duisburg, and, of all teams, Waldhof Mannheim. With a win in Jena and a scoreless tie between Mannheim and Eintracht Braunschweig, Leipzig inherited third place before the final two matchdays. In the penultimate game of the season the opponents met each other face-to-face. After another scoreless tie and two red cards for Leipzig, the decision only fell on the final matchday, when Leipzig won 2:0 against FSV Mainz 05 and Mannheim lost 4:3 in Wuppertal, thus promoting VfB Leipzig to the Bundesliga.

In the meantime, Sachsen Leipzig won the southern division of the Oberliga Nordost, but still weren’t allowed to participate in the deciding qualification round for the 2. Bundesliga for financial reasons. They also won their first Sachsenpokal, the regional cup tournament for Saxony. Furthermore, their stadium in Leutzsch was renamed to Alfred-Kunze-Sportpark, to honor the coach who brought them the surprise championship in 1964. After all, they hadn’t renamed anything for almost two years now.

1993/94 – VfB Leipzig was faced with more troubles for their initial Bundesliga season. While key players leaving for richer clubs was a common occurrence by now, the Zentralstadion showed to be deeply unsuitable for them. With a maximum capacity of 50,000 spectators, only 8000 people per game were expected, not least because the surrounding area was traditionally Chemie/Sachsen territory. Also, spectacular transfers like Darko Pančev, who came from Internazionale, could not prevent immediate relegation back to the second division. With three wins, eleven draws and twenty losses in their only Bundesliga season, they currently sit in second-to-last position in the all-time Bundesliga table.
Sachsen Leipzig meanwhile finished fourth and qualified for the new Regionalliga Nordost, while winning another Sachsenpokal.

Late 90s – VfB Leipzig made numerous expensive transfers over the next years in order to achieve a rapid return to the top flight, all with questionable returns. Speaking of returns, they also returned to the Bruno-Plache-Stadion in Probstheida in 1996, when the safety issues there were finally properly fixed. After a draw on the final matchday against their direct relegation opponents from Wattenscheid, VfB Leipzig dropped to the third division in 1998, where they met up again with their city rivals FC Sachsen, who had won their third Sachsenpokal in the meantime. Following a second place finish in 1999, the financial problems for VfB Leipzig became so bad that insolvency was the only option. To make matters worse, they also failed to qualify for the next season in the Regionalliga, which was to be slimmed down from four divisions to just two. Sachsen Leipzig initially made the cut for the 2000/01 Regionalliga-season, but likewise had to file for bankruptcy the year after. Both clubs therefore found themselves down in the fourth division.

2000s – The struggles for both clubs didn’t end there. While Sachsen initially had another quick stint in the Regionalliga for the 2003/04 season, VfB Leipzig was dissolved after their second insolvency in 2004. As a response, fans founded 1. FC Lokomotive Leipzig, the name and logo being identical to the old GDR team from 1966. While the new club absorbed the old VfB youth teams, their senior team started all the way back in the lowest division. After securing promotion every time in their first four seasons, they quickly found themselves to be back in the fifth division.
Over in Leutzsch, other issues surfaced. A supporters group, founded all the way back in 1997 under the name of Ballsportfördergemeinschaft Chemie Leipzig (a.k.a. BSG Chemie, see what they did there?) began to grow increasingly dissatisfied with the club. The board moved their matches to the unpopular Zentralstadion, while supporters also protested heavily when Red Bull tried to set foot in the city for the first time and takeover the club in 2006. The straw that broke the camel’s neck were the increasing political disputes within the club and it’s fan scene that culminated in physical assaults in November 2007 during an away game in Sangershausen. As a response, the supporters group decided to part ways with FC Sachsen Leipzig and instead found their own club, much like fans had done over in Probstheida a few years earlier. This lead to disputes about who the real successor of old GDR-Chemie was. While FC Sachsen possessed all claims to the legal line of succession, the new BSG Chemie Leipzig had the name, stadium and almost the same badge of the old club from the fifties. Still, FC Sachsen Leipzig had bigger problems, as another insolvency relegated them to the fifth division, meeting up again with Lok.
Enter Red Bull. After neither FC Sachsen Leipzig nor any other German clubs were willing to entertain their ideas of a Red Bull takeover, they turned to SSV Markranstädt, a club from a suburb of Leipzig with a fifth division team. They made a deal: For the 2009/10-season, all teams of Markranstädt would run as RB Leipzig. After the season, Markranstädt would get back all teams bar the top one, plus some extra money as a bonus. At the request of the Saxonian Football Association, they also took over some youth teams from the bankrupt FC Sachsen Leipzig. Therefore, three clubs from the city participated in the 2009/10 Oberliga Sachen. RB dominated the league, finishing 22 points ahead of second place, while FC Sachsen, now back again at the Adolf Kunze Sportpark in Leutzsch, finished 6th and Lok 12th. Even then, the old clubs still pulled impressive crowds, with almost 15,000 spectators for the derby between Sachsen and Lok.

2010s –In the following season, RB Leipzig made a similar deal with ESV Delitzsch like they had with Markranstädt in order to also have a second team. Meanwhile, FC Sachsen entered a controversial partnership for youth development with RB. Combined with terrible performances in the second half of the season, specator numbers collapsed, leading to yet another insolvency in 2011 (see a pattern here?). This time, FC Sachsen didn’t survive and was disbanded, with youth and amateur teams taken over by a new club called SG Leipzig-Leutzsch. Two years later, they changed their name to SG Sachsen Leipzig (what is it with those name changes all the time?), and another year after that, the whole club was disbanded again after the fourth insolvency since 2001. I hope you are as unsurprised as I am. Another new club called LFV Sachsen Leipzig was founded shortly thereafter. They currently play in the 9th division and share a ground with SV Nordwest Leipzig, one of the descendants of the old ZSG Industrie from all the way back in the 50s. But hey, at least they aren’t bankrupt yet.

Fan-founded BSG Chemie meanwhile rose through the ranks. After starting all the way down in the 12th division in 2008, they partnered up with VfK Blau-Weiß Leipzig for a season and today are back in the fourth division, still playing in the Alfred-Kunze Sportpark in Leutzsch. Their biggest success was their victory in the Sachsenpokal in 2018, which also was their ticket for next years DFB-Pokal, where they beat second division team Jahn Regensburg in the first round before being eliminated by SC Paderborn. It was pretty much the first time this club had done anything impressive since their cup win in 1966.
1. FC Lokomotive Leipzig also currently play in fourth tier at the Bruno-Plache-Stadion. Even though they’re by all measures the legitimate successor of VfB Leipzig, Lok are currently making efforts to officially merge with the technically still existing VfB. This would not only grant them some tax benefits, but also possibly allow them to wear a star on their jersey, signifying the titles of the old pre-war VfB Leipzig back in the early 1900s.

Another thing that shouldn’t go unmentioned is the fact that both Chemie and Lok have a clear political image at least since the early 2000s. It’s almost a bit disingenious to fit all of this into a single paragraph, when it’s in fact one of the biggest reasons why RBL succeded, but this text is long enough already. While both clubs try to distance themselves from any political extremism, their influence on individual supporters is limited. Diablos Leutzsch, the biggest ultra group of Chemie is often linked with the local antifa, while the club often plays friendlies against local clubs like the antifascist Roter Stern Leipzig, and thus is fairly popular with the political left. Lok meanwhile often made the news with racist and neo-nazi fans, with tifos like “Rudolf Heß – our Right Winger” and scarves that read “Juden Chemie” presented at derbies. Although the board and some supporter groups try to take a stand against racism, this is pretty much an uphill struggle and thus, Lok is seen as the right-wing club of the city. Especially derbys’ between the two aren’t exactly the games where you’d bring your family to the stadium.

The story of RB Leipzig is well known. They rose through the leagues and currently are one of the top Bundesliga teams. One thing is undeniable though: As a club without any political positioning and no appeal to any ultra groups of any kind, they are the preferable choice for the family of four who just want to spend a nice evening, eat overpriced sausages and watch some of those footballers play they only saw on TV before.

So there you have it. A historical analysis about why there was such a power vacuum for Red Bull to slip into and base their team in Leipzig. To explain the city’s footballing history, you need to talk about 25 different clubs. The problem becomes especially noticeable when we compare Leipzig with Dresden for the last time. If we draw a similar diagram for Dynamo Dresden like we did for Leipzig before, we can see that, bar some changes to name and logo, the club’s history has been pretty straightforward since the mid-50s, and most importantly, without any bankruptcies (Not to say they didn’t come close sometimes).

When Chemie/Sachsen and Lok/VfB struggled both sporting-wise and financially and competed for fans at the same time, Red Bull was there to pick up the pieces and rise to the top, while the old clubs were often more invested in fighting with each other rather than building professional structures.


Watch the video: Leipzig КАНОНИЧНО ПРИЯТНЫЙ в War Thunder


Comments:

  1. Kuhlbert

    I am also worried about this question. Can you tell me where I can read about this?

  2. Alastair

    Cute thought

  3. Yozshuhn

    Yes, really. I agree with told all above. We can communicate on this theme. Here or in PM.

  4. Zapotocky

    I agree with all of the above. Let's discuss this issue. Here or at PM.

  5. Kenward

    I think you are not right. I'm sure. We will discuss. Write in PM, we will talk.

  6. Monris

    Have quickly thought))))



Write a message